Hulla jó buli

A hét elején furán viselkedő fiú tűnt fel az iskola folyosóin. Papírokat fogott a kezében, amik fontosak, hogy beiratkozhasson az iskolába. Végzős évben nem jó ötlet iskolát váltani, vagy magántanulóból bekerülni a már összeszokott közösségbe, pláne nem október végén, ám a fiú megtette.

Mindenki zakkantnak nézte, mert folyamatosan körbejártatta a fejét, mindentől félt. Egyetlen lány állt szóba vele, de az elején ő se önszántából.

- Téged is meghívtak a Halloween bulira? – érdeklődött unottan a lány.

- Igen. – suttogta a fiú ránézve a mellette ülőre.

- Melyik állat volt az?! – hajolt előrébb a mögöttük lévő padban ülő lány.

- Yejin, még az első napon. – fordult hátra a fiú.

- Juhyun, akkor most állat vagyok? – biggyesztette le ajkait Yejin. – Nézz rá! Eric helyes, de szerencsétlen. És ha eljön tökéletes lesz a kép. De komolyan én hívtalak meg? – csak egy bólintás volt a válasz.

- Túl jó szíved van, drágám. – ült vissza Juhyun.

Megszólalt a szünetet jelző csengő, ami ennek az osztálynak a nap végét jelentette. A lányok gyorsan összepakolták a cuccaik, táskáikat felkapták és rohanva hagyták el a termet elsőkként.

- Eric, fekete farmer és fekete póló legyen rajtad az este! – kiáltott vissza Yejin az ajtóból.

                A fiú lassan összepakolt és komótos léptekkel hagyta el a termet.

A folyosón az iskola kosárlabda csapata szórakozott, passzolgatták a labdát. A csapat kapitánya nem figyelt a mögötte lévőre, így maga alá terítette, ahogy elkapta a labdát. Eric az esés hatására a szekrényeknek esett és beverte fejét.

- Basszus Eric, jól vagy? – guggolt gyorsan mellé a kapitány és megpaskolta a még földön lévő arcát, mert csukva voltak szemei.

- Henry, ezt szépen megcsináltad! – szólt oda az egyik kosaras.

- Kevin, friss húsként nem gondolod, hogy nagy a szád? – nézett rá szúrósan Henry.

- A történelem ismétli magát. – suttogva ismételte Eric a mondatot. Henry a hóna alá nyúlva felhúzta a földről, a szekrénysornak támasztotta és újból megpaskolta a még mindig összeszorított szemekkel álló fiút.

- Eric, jól vagy? Hogy érted, hogy a történelem ismétli magát? – érdeklődött kedvesen Henry.

- A-a szem-szemüvegem? - dadogta a fiú, miközben a földre nézett. Henry követte a tekintetét és gyorsan leemelte lábát a keresett tárgy száráról, majd lehajolt és felvette azt.

- Basszus. Ugye látsz nélküle?

- Messzire nem.

- Jössz a bulira este? – csak egy bólintás volt a válasz. – Addigra helyrehozatom anyámmal és este megkapod. Van hozzá tokod?

Eric előkereste a szemüvegének biztonságot nyújtó tokot és átnyújtotta Henrynek.

- Akkor este hozom. Srácok, lépjünk!

                Eric hazaérve lezuhanyozott, hajat mosott és szárított. Felvette a Yejin által előírt ruhadarabokat, plusz két kötött pulóvert, majd meggondolta magát és levette őket. Ezzel töltötte ki idejét az indulásig. A végső összeállításban nem szerepelt egy pulcsi sem, csak egy kabát a póló fölött.

                A buli helyszíne az egyik gazdag örökös srác házában volt. Mindent beleadtak, hogy a ház kívül belül egy kísértetházra emlékeztessen. A bejárati ajtó mellett Eric lerakta a kabátját és úgy indult Yejin keresésére.

                A lány fekete nyuszi fülekkel táncolt a parkett közepén, de amint meglátta Ericet kitolakodott onnan, majd karon ragadva a fiút elrángatta a mosdóba, útközben felkapva a táskáját.

- Azt hittem nem jössz. – mosolygott rá a lány. Eric csak rándított egyet vállain. – Ez jelmez bál, de gondolom nem vagy az a beöltözős típus, viszont én akarok veletek egy rémisztő képet szóval kisminkellek. Nem kell megijedni. – vágta rá rögtön, amit meglátta a fiú kétségbeesett arcát. - Szemelfolyós vámpír-zombi leszel a többiekkel együtt.

                A parti a tetőfokára állt. Este tízkor egy józan végzős, vagy kosárlabdás nem volt. Ez a buli csak nekik volt kihirdetve, szigorúan nézték a belépőket, nehogy keveredjenek kisebbekkel. A kosarasok voltak az egyetlen kivételek.

                Yejin összeszedte barátait és megkereste a fotóst. Mindenféle kép született, csak rémisztő nem. A kép készítés után együtt vonultak a táncparkettre, mutogatva tánctudásuk.

                A tömeg őrjöngött, egyik töményt követte a másik, de az alkohol mintha nem is fogyott volna. Ha az egyik üveg kiürült, varázsütésre már asztalon volt egy újabb üveg.

                Eric már nem tudta, hogy melyik világban van, így semmivel sem törődve tapadt a hozzá legközelebb lévő lány ajkaira, aki Juhyun volt. A lány hatalmas lendülettel adott pofont a fiúnak, majd megsértődve elviharzott.

                A fiú nem fogta fel a történteket, de szüksége volt levegőre így kiment a hátsó kertbe.

Az épületben Yejin és Henry épp Ericet keresték, amikor szembetalálkoztak az ajkait nagyon erősen dörzsölő Juhyunnal.

- Nem láttad Ericet? – kérdezte Yejin barátnőjétől.

- Az előbb smárolt le az a gyökér. Ha megtaláljátok, fojtsátok meg helyettem. – azzal elviharzott mellettük.

                Folytatták a fiú keresését. Épp a hátsókertbe mentek, amikor látták, hogy az erkélyen támaszkodók leverik az egyik faragott tököt. A tök Eric fejére esett, amitől a fiú eszméletlenül terült el a műfüvön.

- Úristen! – kiáltott fel Yejin. – Hívd a mentőket. – adta ki az instrukciókat Henrynek, miközben az eszméletlen fiú mellé rohant.

- Bent van a kabátomban. – azzal Henry berohant a házba.

- Eric, ébredj! – paskolgatta ijedten a fiú arcát a lány. – Gyerünk Eric!

Megnézte a fiú levegővételét és a pulzusát, de semmi. Tehetetlenül ült a fiú mellett, mert nem tudta, ilyenkor mi a teendő.

- Nem találom a mobilom. – futott vissza Henry. – De idehoztam a táskád.

A lány könnyeivel küszködve rohant barátja mellé és kétségbeesetten kezdett kutakodni a táskájában. Henry figyelte mit csinál.

Mikor megtalálta a telefont afelé kapta a fejét, amerre a testnek kellett volna feküdnie. A két barát összenézett, majd lassan odasétáltak, ahol Eric testének kellett volna lennie, de csak a tök törött darabkái voltak.

- Nézd! – mutatott Henry az egyik tökdarab felé. Leguggolt, odébb dobta a tök darabját és felvette az összehajtott lapokat a földről. – Ez mi?

- Nem tudom.  – törölgette szemeit Yejin. – Úgy néz ki, mint az évkönyv lapjai.

- De nem mostani. Nézd az évszámot!

- 1984. És?

- Nézd a képet!

- Ez a srác úgy néz ki, mint Eric. Még a neve is ugyanaz. – mutatott a lap egyik pontjára a lány.

- A történelem ismétli magát. – suttogta Henry.

- Mi van?

- Ezt hajtogatta ma…

A két barát még aznap este megegyeztek, hogy utána néznek az Eric Nam nevet viselő félénk fiúnak, aki egyszer csak fel, majd rejtélyes körülmények között eltűnt. Azóta kiderítették, hogy a fiú tíz évenként visszatér, de Halloween estéjén mindig egy a fejére zuhanó tárgy miatt életét veszti.

Ez már igény! (VinSeop (U-Kiss) ; OS; yaoi; 18+)

Huszadjára futottam neki a gazdaság elméletének alapjainak. Egyszerű fogalmak, amik nem maradnak meg a fejemben. Szobatársam és egyben osztálytársam még tanórán felfogta. Meg sem kell tanulnia, mert tudja anélkül is.

- Hyung! - fordultam az asztaltól az ágyon heverésző Kiseop felé teljesen kétségbeesett arccal.

- Mi az Kevin?

- Segítenél? - mutattam felé gazdaság füzetem. Felült az ágyán és megpaskolta maga mellett a helyet.

- Csüccs ide. - felálltam az asztaltól, és mint aki csatát vesztett vonszoltam magam mellé a füzetemmel a kezemben. - Mit nem értesz?

Végigmutattam az egész füzeten, belelapoztam és a betűkön is végighúztam a kezem.

- Az egészet. - biggyesztettem le ajkaim.

- Akkor nézzük... - sóhajtott. - Szükséglet... hiányérzet igény, amely anyagi javakra vagy szolgáltatásokra irányul. Például érzed, hogy enni akarsz, de nem tudod mit... Ez így csak szükséglet. Így érted?

- Szóval, ha csokit akarok enni, az szükséglet?

- Nem - nevetett fel. A mosolya engem is mosolygásra késztetett. - Az már másik fogalom. Szükséglet az, amikor nem tudod, mi kell, de akarod.

- Ahha.

- Érted?

- Azt hiszem.

- Jó… A végén majd előröl, megnézzük, hogy mire emlékszel. Szóval igény... Igény az, amikor konkrétan tudod, mi kell... Ez így meg van?

- Nem. - Kezét végighúzta ágyékomon. A levegő bennem rekedt. - Mi-mit csinálsz?

- Igény. Merevedésed van... Mi kell ahhoz, hogy ne legyen?

- Orgazmus. - nyögtem, mert keze merevedő férfiasságom simogatta.

- Ez egy igény, mert meg tudod fogalmazni, mi kell ahhoz, hogy ne legyen merevedésed - mosolygott rám miközben keze továbbra is simogatott.

- Í-így nem fogok tudni tanulni... - nyökögtem a sóhajtozások között.

- Kereslet... fizetőképes vásárlási szándék. Ha az igényed pénzzel jár, azaz képes vagy fizetni azért, hogy jelen esetben ne legyen merevedésed, akkor keresletről beszélünk. Ezt befolyásolja az ár, a kínálat, szükséglet, és a reklám.

Hogy képes ilyen nyugodtan simogatni és a gazdaságról beszélni egyszerre?!

- Reklám... ez a kereslet befolyásolása, ami az adott termék vagy szolgáltatás megismertetésével és az iránta való igények felkeltésére szolgál. Például, jól csókolok. Kipróbálnád?

Válaszomat meg sem várva tapadt ajkaimra, miközben kezével megmarkolt odalent. De amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen vált is el tőlem.

- Bocsi, kicsit elragadtattam magam – nevetett fel. Aha, én is. – Reklámmal szemben támasztott követelmények: legyen igaz, rövid és lényegre törő, és legyen célközönség. Elemezve az előző példámat… Jól csókolok. Igaz, elég röviden megfogalmazott és te voltál a célközönségem. Érted?

Bólintottam.

- Felkeltette az érdeklődésed? – Oh, ez nélkül is érdeklődtem irántad. Megint csak bólintottam, mire ismét ajkaimra tapadt.

Végülis mit nekem gazdaság tanulás?! Ez a program sokkal jobb.

Ahogy döntött el az ágyon, úgy húzta le rólam a pólómat. Amikor fejem a párnákhoz ért, lehúzta magáról is a pólóját.

- A reklámok három csoportba oszthatók. Most csak az érzékszervekre hatót magyarázom… - suttogta fülembe, majd végighúzta rajta fogait. – Érzékszervekre ható reklám, ami látható… Például egy kocka has. Ami hallható… - markolt meg ismét odalent, mire felnyögtem. – Ez a hang egy pornófilm reklámozásának tökéletesen megfelelne – csókolt nyakamba. – És az egyéb érzékszervekre ható.

                Egyik kezével kezemet hasfalához húzta, a másikkal szememet takarta. Éreztem ujjaim alatt kockáit.

- Az éttermek előtt sétálva az illatok is reklámnak felelnek meg.

                Mintha még akarna gazdaságot oktatni, miközben az én agyam azt sem tudom, hol van… Ennyit a tanulásról. Jelen állapotomban teljes mértékben hidegen hagy.

                Szabad kezemmel a mellkasán végigvezetve ujjaim karoltam át nyakát és húztam lejjebb egy csókra. Azt tudtam, hogy vonzódtam hozzá, az ő érzéseiről viszont nem tudtam, de egy biztos volt… Azok után, hogy ő kezdeményezett, nem menekül!

                Elkezdtem letolni alvós nadrágját, mire kezem után kapott.

- Hé Kev, lassíts!

- Még mit nem! – rántottam ki kezem úgy övéiből, hogy lerántsam a nadrágot is.

                Kuncogva csókolt nyakamba. Néha fogával karcolta, majd megszívta. Kezem férfiasságára vezettem, és komolyan megdöbbentem. Az övé keményebb volt! Megharapott kulcscsontomnál, mire – nem túlzok, ha azt mondom – hatalmasat nyögtem. Csípőmet megemelve dörgöltem magam hozzá.

- Kiseop, megtennéd a kedvemért, hogy az előjátéknál és a másik izgalmi állapotba hozásánál még ma tovább jutunk?

- Ez az egy szuszra ledarált korholásos könyörgés lohasztó. A szükségleteknek van egy kielégíthetőség szerinti csoportosítása, ami lehet kielégíthető… - megcsókoltam, mert az a száraz szöveg, amit próbált mondani, az tényleg lohasztó hatású volt.

- Akkor a kielégíthetőt választom – súgtam, majd újra ajkaira tapadtam.

                Egyik kezével átkarolva megemelte csípőmet, a másikkal lehúzta nadrágom. Mikor a bokáimat is kibújtatta a ruhadarabból, ahogy kúszott följebb, úgy csókolta végig hasam, mellkasom, nyakam, majd ajkaimnál elidőzött.

- Tágítás? – bólintottam.

                Belém vezette egyik ujját és mozgatni kezdte. Nem várt sokat és már a második ujját nyomta fel, mire fájdalmasan felnyögtem.

- Lazulj el! Gondolj szép dolgokra! – Könnyű azt mondani! – Naplemente, lepkeraj, palacsinta… - sorolt fel számára nyugtatóan ható dolgokat, miközben mozgatta bennem ujjait. Ahogy elkalandoztak a gondolatai egy kisfiús mosoly ült ki az arcára, ami elterelte figyelmem arról, hogy már három ujja munkálkodik bennem.

                Úgy tűnt kezd kifogyni a szép dolgokból, amikor belém csusszant.

- De a legkedvencebb dolog, amire gondolok, az a mindig mosolygó arcod – suttogta. Szám tátva maradt, mire felkuncogott. Továbbra is tátott szájjal bámultam, ő bennem volt, de nem mozdult. – Mi az? – ült ki megint az a kisfiús mosoly arcára.

Megráztam fejem és löktem egyet csípőmmel jelezve, hogy mozoghat. Lassan húzta ki, majd tolta vissza magát. Hátam minden egyes betolásnál elvált az ágy matracától. Kiseop egyik kezét csípőmön pihentette, a másikat felvezette nyakamhoz és közelebb húzva magához megcsókolt.

Folyamatosan gyorsított a tempóján annyira, hogy már időm sem volt visszadőlni a párnák közé. Szájába nyögtem. Nem igazán váltak el ajkaink egymástól. És ha el váltak, akkor is csak egy levegővételnyi időre.

Csípőmnél lévő kezét férfiasságomra vezette és csípője mozgásával megegyező gyorsaságban mozgatta rajtam. Éreztem, hogy a végét járom. Amikor elélveztem Kiseop kirántotta magát belőlem, olyan lendülettel húzódott hátra és élvezett a takaróra. Kezével még húzott rajtam párat, majd az éjjeliszekrényen lévő zsebkendős csomagolásból kivett párat és letörölgetett engem, meg a takaróját. A zsepiket hanyagul az ágy mellé dobta.

Kirángatta testem alól a takarót, majd átmászva fölötte befeküdt mellém. Addig fészkelődött és mozgatott kedve szerint, míg meztelen mellkasán nem pihegtem. Ekkor ránk húzta a takarót.

- Álmodj szépeket! – suttogta

                Energiám nem volt válaszolni. Csukott szemhéjam mögül távolian hallottam már csak hangját. Először aludtam el úgy, hogy nem aggódtam a másnapi dolgozat miatt, pedig csak négy fogalmat tudtam a harminchétből, de azokat nagyon jól.