Hulla jó buli

A hét elején furán viselkedő fiú tűnt fel az iskola folyosóin. Papírokat fogott a kezében, amik fontosak, hogy beiratkozhasson az iskolába. Végzős évben nem jó ötlet iskolát váltani, vagy magántanulóból bekerülni a már összeszokott közösségbe, pláne nem október végén, ám a fiú megtette.

Mindenki zakkantnak nézte, mert folyamatosan körbejártatta a fejét, mindentől félt. Egyetlen lány állt szóba vele, de az elején ő se önszántából.

- Téged is meghívtak a Halloween bulira? – érdeklődött unottan a lány.

- Igen. – suttogta a fiú ránézve a mellette ülőre.

- Melyik állat volt az?! – hajolt előrébb a mögöttük lévő padban ülő lány.

- Yejin, még az első napon. – fordult hátra a fiú.

- Juhyun, akkor most állat vagyok? – biggyesztette le ajkait Yejin. – Nézz rá! Eric helyes, de szerencsétlen. És ha eljön tökéletes lesz a kép. De komolyan én hívtalak meg? – csak egy bólintás volt a válasz.

- Túl jó szíved van, drágám. – ült vissza Juhyun.

Megszólalt a szünetet jelző csengő, ami ennek az osztálynak a nap végét jelentette. A lányok gyorsan összepakolták a cuccaik, táskáikat felkapták és rohanva hagyták el a termet elsőkként.

- Eric, fekete farmer és fekete póló legyen rajtad az este! – kiáltott vissza Yejin az ajtóból.

                A fiú lassan összepakolt és komótos léptekkel hagyta el a termet.

A folyosón az iskola kosárlabda csapata szórakozott, passzolgatták a labdát. A csapat kapitánya nem figyelt a mögötte lévőre, így maga alá terítette, ahogy elkapta a labdát. Eric az esés hatására a szekrényeknek esett és beverte fejét.

- Basszus Eric, jól vagy? – guggolt gyorsan mellé a kapitány és megpaskolta a még földön lévő arcát, mert csukva voltak szemei.

- Henry, ezt szépen megcsináltad! – szólt oda az egyik kosaras.

- Kevin, friss húsként nem gondolod, hogy nagy a szád? – nézett rá szúrósan Henry.

- A történelem ismétli magát. – suttogva ismételte Eric a mondatot. Henry a hóna alá nyúlva felhúzta a földről, a szekrénysornak támasztotta és újból megpaskolta a még mindig összeszorított szemekkel álló fiút.

- Eric, jól vagy? Hogy érted, hogy a történelem ismétli magát? – érdeklődött kedvesen Henry.

- A-a szem-szemüvegem? - dadogta a fiú, miközben a földre nézett. Henry követte a tekintetét és gyorsan leemelte lábát a keresett tárgy száráról, majd lehajolt és felvette azt.

- Basszus. Ugye látsz nélküle?

- Messzire nem.

- Jössz a bulira este? – csak egy bólintás volt a válasz. – Addigra helyrehozatom anyámmal és este megkapod. Van hozzá tokod?

Eric előkereste a szemüvegének biztonságot nyújtó tokot és átnyújtotta Henrynek.

- Akkor este hozom. Srácok, lépjünk!

                Eric hazaérve lezuhanyozott, hajat mosott és szárított. Felvette a Yejin által előírt ruhadarabokat, plusz két kötött pulóvert, majd meggondolta magát és levette őket. Ezzel töltötte ki idejét az indulásig. A végső összeállításban nem szerepelt egy pulcsi sem, csak egy kabát a póló fölött.

                A buli helyszíne az egyik gazdag örökös srác házában volt. Mindent beleadtak, hogy a ház kívül belül egy kísértetházra emlékeztessen. A bejárati ajtó mellett Eric lerakta a kabátját és úgy indult Yejin keresésére.

                A lány fekete nyuszi fülekkel táncolt a parkett közepén, de amint meglátta Ericet kitolakodott onnan, majd karon ragadva a fiút elrángatta a mosdóba, útközben felkapva a táskáját.

- Azt hittem nem jössz. – mosolygott rá a lány. Eric csak rándított egyet vállain. – Ez jelmez bál, de gondolom nem vagy az a beöltözős típus, viszont én akarok veletek egy rémisztő képet szóval kisminkellek. Nem kell megijedni. – vágta rá rögtön, amit meglátta a fiú kétségbeesett arcát. - Szemelfolyós vámpír-zombi leszel a többiekkel együtt.

                A parti a tetőfokára állt. Este tízkor egy józan végzős, vagy kosárlabdás nem volt. Ez a buli csak nekik volt kihirdetve, szigorúan nézték a belépőket, nehogy keveredjenek kisebbekkel. A kosarasok voltak az egyetlen kivételek.

                Yejin összeszedte barátait és megkereste a fotóst. Mindenféle kép született, csak rémisztő nem. A kép készítés után együtt vonultak a táncparkettre, mutogatva tánctudásuk.

                A tömeg őrjöngött, egyik töményt követte a másik, de az alkohol mintha nem is fogyott volna. Ha az egyik üveg kiürült, varázsütésre már asztalon volt egy újabb üveg.

                Eric már nem tudta, hogy melyik világban van, így semmivel sem törődve tapadt a hozzá legközelebb lévő lány ajkaira, aki Juhyun volt. A lány hatalmas lendülettel adott pofont a fiúnak, majd megsértődve elviharzott.

                A fiú nem fogta fel a történteket, de szüksége volt levegőre így kiment a hátsó kertbe.

Az épületben Yejin és Henry épp Ericet keresték, amikor szembetalálkoztak az ajkait nagyon erősen dörzsölő Juhyunnal.

- Nem láttad Ericet? – kérdezte Yejin barátnőjétől.

- Az előbb smárolt le az a gyökér. Ha megtaláljátok, fojtsátok meg helyettem. – azzal elviharzott mellettük.

                Folytatták a fiú keresését. Épp a hátsókertbe mentek, amikor látták, hogy az erkélyen támaszkodók leverik az egyik faragott tököt. A tök Eric fejére esett, amitől a fiú eszméletlenül terült el a műfüvön.

- Úristen! – kiáltott fel Yejin. – Hívd a mentőket. – adta ki az instrukciókat Henrynek, miközben az eszméletlen fiú mellé rohant.

- Bent van a kabátomban. – azzal Henry berohant a házba.

- Eric, ébredj! – paskolgatta ijedten a fiú arcát a lány. – Gyerünk Eric!

Megnézte a fiú levegővételét és a pulzusát, de semmi. Tehetetlenül ült a fiú mellett, mert nem tudta, ilyenkor mi a teendő.

- Nem találom a mobilom. – futott vissza Henry. – De idehoztam a táskád.

A lány könnyeivel küszködve rohant barátja mellé és kétségbeesetten kezdett kutakodni a táskájában. Henry figyelte mit csinál.

Mikor megtalálta a telefont afelé kapta a fejét, amerre a testnek kellett volna feküdnie. A két barát összenézett, majd lassan odasétáltak, ahol Eric testének kellett volna lennie, de csak a tök törött darabkái voltak.

- Nézd! – mutatott Henry az egyik tökdarab felé. Leguggolt, odébb dobta a tök darabját és felvette az összehajtott lapokat a földről. – Ez mi?

- Nem tudom.  – törölgette szemeit Yejin. – Úgy néz ki, mint az évkönyv lapjai.

- De nem mostani. Nézd az évszámot!

- 1984. És?

- Nézd a képet!

- Ez a srác úgy néz ki, mint Eric. Még a neve is ugyanaz. – mutatott a lap egyik pontjára a lány.

- A történelem ismétli magát. – suttogta Henry.

- Mi van?

- Ezt hajtogatta ma…

A két barát még aznap este megegyeztek, hogy utána néznek az Eric Nam nevet viselő félénk fiúnak, aki egyszer csak fel, majd rejtélyes körülmények között eltűnt. Azóta kiderítették, hogy a fiú tíz évenként visszatér, de Halloween estéjén mindig egy a fejére zuhanó tárgy miatt életét veszti.