Te szeretsz, én is szeretlek

Kirichan-nal írtunk egy random SugaSsit, mert abból sosem elég…
Kiri Suga-Yoongi szemszögeit; Jenissi-Taeyang szemszögeit jómagam írtam.
Figyelem: fiúxfiú szerelem!!!

Műfaj: élet, fluff

Szereplők:

Taeyang (Jenissi)

Yoongi (Suga) 

Egy fóbiás, érzelmileg instabil Yoongi képtelen normálisan gondolkodni, ha az emberek közt van. Olyan dolgokat képzel be, amik nem valósak, és ezt az eleven, mindig jókedvű Taeyang képes kezelni. Az idősebb férfi szereti barátját, és tudja, hogy ez kölcsönös.

Yoongi

Nem akartam menni. Nem! Semennyire sem akartam bemenni abba a hülye moziba, hogy végül végignézzünk egy unalmas történelmi filmet. Igen! Ezeket nagyon utáltam: kosztümök, életrajzi filmek megannyi drámával, és még a történetvezetés is unalmas, és túlzottan vonatottak szoktak lenne.

- Nem! – mondtam már nem tudom mennyiszer, de akármennyire is ellenkeztem, hyungot ez egyáltalán nem hatotta meg. De még mennyire, hogy nem. Egyenesen mögém lépett és fülembe súgott olyan dolgokat, amitől tudja, hogy pillanatok alatt felizgulok, de nem csak hogy az, de rosszul is leszek. Direkt csinálta. Miért is ne élvezné azt, hogy a zsúfolt pláza kellős közepén én azzal vagyok elfoglalva, hogy takargassam a dudoromat és kapkodjam a levegőt. Nem tudom, miért akarta annyira megnézni azt a hülye filmet, de tudtam, ha nem adom be a derekam és megyek vele most azonnal, akkor bizony nem csak suttogni foga fülembe. Sosem volt az a szégyenlős fajta, de én meg pont, hogy utáltam, ha nyilvánosság előtt valamit is csináltunk. Nem arról volt szó, hogy szégyelltem őt, csak ki akarta volna, hogy megvetve nézzenek rá. Senki. És itt volt a legnagyobb ellenségem: a fóbiám, ami miatt képtelen voltam normális életet élni.

- Rendben, rendben! Csak ezt fejezd be – húzódtam el tőle gyorsan még mindig ágyékomat takargatva. Szerencse volt, hogy még tudtam magam tartani, és nem estem össze.

Taeyang

Vizsgaidőszak után nincs is jobb a lazulásnál… Mondjuk még senkit nem láttam heccből beülni egy történelmi filmre lazulás címen… Két srác a moziban általában két csaj kíséretében ül a sorok közt valami romantikus szaron, vagy valami elvetemült vígjátékot és ahhoz hasonlókat nézve… És ilyenkor hiszem azt, hogy az ősök valamit nagyon elszúrtak, mert amilyen laza vagyok, olyannyira történelem buzi is. Persze Yoonginak a kettő sehogy se fér össze, és gyakran hülyének néz emiatt, de ez van.

- Gondolj bele… Kitanultam a belem, nem volt időm rád, és most hogy itt vagyunk, nem akarsz itt lenni velem? Ez egy randi, ami után következik egy egész éjszaka kettesben – váltok magyarázkodásból olyan suttogásba, amivel tudom, hogy hatok rá odalent… - Közös fürdés, kéjes nyögések egész éjszaka – nyújtom el az utolsó szótagot. Odébb léptem és már nyitottam a szám, hogy hangosabban kezdem sorolni az erotikusabbaknál erotikusabb gondolataim, amikor beleegyezett.

Megvettem a jegyeket leghátulra, középre, mert utálom, ha vannak mögöttem, majd a nasi és üdítőszerzés után beültünk a majdnem teljesen üres terembe.

Yoongi

Bementünk a hetes terembe, majd helyet foglaltunk hátul. Nem voltak olyan sokan; nem is szerettem, ha dugig volt a hely. Utáltam, mikor az emberek hangosan felröhögtek, vagy a gyerekek értetlenül kérdezgettek, vagy azt, ha egy pár éppen egymást falta egy akciófilm alatt. Minek jönnek ilyen emberek moziba? Dugni, vagy mi?

A rossz hangulatomat megspékelte az is, hogy pár sorral lejjebb egy szerelmes pár ült, akik szemmel láthatóan ki akarták mutatni, hogy odavannak egymásért. Remek – sóhajtottam, ahogy fejemet unottan a kezemre fektettem. A fények lassan kialudtak, s Taeyang a popcorn evést hirtelen félbehagyta, mert nagy izgalommal szegezte tekintetét a hatalmas vászonra.

Mintha filmnézés közbe nem lehetne enni - ingattam meg a fejem lemondóan. Néha megkérdeztem magamtól, hogy voltam képes megmaradni mellette ennyi ideig. Aztán mindig rájövök, hogy ezt inkább fordítva kéne kérdeznem. És… ilyenkor szoktam eszméletlenül rosszul érezni magam, mert ha nem voltam teljesen beszámítható, olyanokat gondoltam, amiket nem kellett volna.

A hirtelen felvillanó fények megvilágították elképedt, érdeklődéstől csillogó arcát, s ekkor döntöttem el, hogy én is előrefordulok. Csak a szokásos reklámok és előzetesek mentek szinte negyed óráig, de még ezt is élvezte Taeyang.

Taeyang

                Nálam vagy a „figyelek a vászonra”, vagy a „zabálás” ment, a kettő együtt sose. Így mikor a terem elsötétült, visszaraktam az éppen kivett popcornt, nehogy egy szótagról is lemaradjak, hogy a rágás miatt nem hallok. Átnyomtam Yoongi kezébe a papírdobozt, és teljes figyelmemet a vászonnak és a hangszóróknak szenteltem.

Mint a foci drukkerek a meccs időszak alatt az éttermekben, kocsmákban kommentáltam az egész filmet. Többször is felordítottam, hogy „Ez mégis mi a franc volt?”, vagy „Nem is így volt ez az egész csata!”. De a tőlünk nem messze ülő párra is rákiabáltam, hogyha meg akarják enni egymást, vagy csak szimplán dugni akarnak, akkor menjenek szobára, mire a sráctól egy nemzetközileg ismert jelzést kaptam válaszul.

Yoonginak itt már kezdett elege lenni belőlem, és próbálta befogni a szám. Azt még elnézte, hogy végig kommentálom a filmet, mert ahhoz már hozzá volt szokva, de ha másokat kritizáltam hangosan, nyilvános helyen, azt már nem nézte jó szemmel.

Yoongi

Kényelmetlen volt a helyzet, mert rendkívül utáltam, amikor Taeyang hyung csak úgy megszólt másokat. Igaz, én is elküldtem volna őket messzi, de ezt magamban tartottam. Mi jogom van egy olyan embert megszólni, akit nem is ismerek? Az életszemléletem a régmúlt sebei miatt alakult így.

Volt, hogy piszkáltak vagy megvertek, mert tudták, hogy meleg vagyok. Gyerekként ez nagy trauma volt számomra, magamba zárkóztam. Azóta valahogy visszafogottabban öltöztem, nem akartam feltűnő lenni, és próbáltam leplezni melegségemet. Persze nem voltam én sose díszbuzi, de ha lehetett, nem kürtöltem közzé kihez is vonzódom. Már csak az akkor megélt dolgok miatt sem szerettem nyilvánosság előtt bármit is csinálni.

Azonban a megszokott életvitelemet jó pár éve felbolydította egy idióta, akit azóta is szeretek. Igazság szerint az egész kapcsolatunk úgy kezdődött hyunggal, ahogy minden átlagkapcsolat: kinézett magának, aztán lassan megszerzett. Először alig lehetett belőlem kihúzni valamit, de végül rájöttem, hogy amit én csinálok magammal az nem jó. Hyung ráébresztett arra, hogy nyitottabbnak kell lennem, hogy jól érezhessem magam. És vele legtöbbször jól éreztem magam (a mostanit leszámítva). A természetem nem sokat változott, de azért egy kicsit mégis másabb lettem, amit csakis érte tettem, és ezt nem bánom.

- Fejezd már be! – böktem oldalba idegesen hyungot, mire felém kapta a fejét. – Aj, inkább nézd a filmet, még lemaradsz róla – dünnyögtem neki frusztráltan, mert tudtam, hogy ez a pimasz nézése nem jelentett semmi jót.

Taeyang

Amikor oldalba bökött, és figyelmeztetett, hogy állítsak magamon, a szokásos piszkos gondolatok suhantak át lelki szemeim előtt. Szerintem észrevette, mert gyorsan összehúzta magát a székben és tekintetét a vászonra emelte. Engem az oldalba bökése óta valahogy hidegen hagyott az a szar történelem feldolgozás… Esküszöm a kisujjamból jobb filmet szoptam volna ki anélkül, hogy megerőltettem volna magam…

Yoongi úgy csinált, mintha a filmet nézte volna, de láttam, hogy néha felém sandít, hogy akkor meglépem-e azt a lépést, amire számít… Nyakára csúsztattam kezem, miközben közelebb hajoltam hozzá, és betömtem a száját sajátommal. Ha nem a moziban lettünk volna, mással tömködtem volna, de akkor annál is dühösebb lett volna, mint mikor ezután az csók után elváltam tőle…

Tudtam, hogy utálta, ha nyilvánosan csókolom meg, vagy csak a közelében vagyok, de úgy istenigazából tényleg közel. A múltján még nem tette túl magát teljesen, de jó úton haladtam, hogy kihúzzam a benne rejlő energiabombát, amit csak egyszer láttam, amikor matt részegen rám mászott, miután leitattam és meséltem neki magamról, az érzéseimről, meg úgy alapjáraton az identitásomról.

Yoongi

Mérges voltam hyungra, bár leginkább magamra. Mert igaz, hogy nem voltam híve ennek a „szeressük egymást mindenhol” dolognak, de azért néha engedhettem volna, hogy csókot lopjon tőlem. (Igaz, hiába való szokott lenni az ellenkezésem, megcsókolt, ha úgy volt kedve.)

Átjárt az a mostanra már csak kellemetlenné alakult félelmem, s vegyült a csöppnyi élvezettel, amit hyung ajkai nyújtottak nekem. Két-három éve még rettegtem az ilyesfajta dolgoktól, és csak a szobám négy fala között engedtem meg, hogy hozzám érjen. Szerettem Taeyang hyungot, de a bennem kialakult tartózkodás az elnyomta a valódi Yoongit. Olyan voltam, mint egy pszichológusra szoruló ember, aki képtelen legyőzni a fóbiáját. Bár tény, hogy javultam mióta hyunggal együtt vagyunk, de közel sem voltam még ahhoz az állapothoz, amivé szerettem volna válni. Mert én próbálkoztam. Tényleg le akartam győzni, de annyira nehéznek és gyötrelmesnek bizonyult minden szerencsétlen próbálkozásom. 

Elgyengültem, ahogy hyung nyelve a számba csúszott. Itt vesztettem el végleg a józanságom. Hirtelen lebénultam, nem tudtam visszacsókolni. Akartam, de képtelen voltam rá, és bár hyung mindig azt mondta, hogy ez egyáltalán nem zavarja és szeret így engem, én mégis éreztem, hogy nagyon is nyomasztja ez az egész. Ilyenkor mindig magamat hibáztattam. Hiába próbálkozott mosolyogni és hiába próbált a perverzsége mögé bújni, tudtam, hogy csak idők kérdése, és megunja ezt az egészet. Talán egy-két év, és végleg búcsút int nekem. Eddig kibírta, de éreztem, hogy nem sokáig fogja még elviselni, hogy képtelen vagyok őt úgy szeretni, ahogy ő szeretné.

Taeyang

Nem lepődtem meg, hogy nem csókolt vissza, viszont azon hogy nem taszított el, azon annál inkább… Éreztem, hogy megfeszült, de nem lökött el, ami feldobta a hangulatom. Amikor megint meg akartam csókolni, elhúzódott és a popcorn mögé bújt, így nem zaklattam tovább a film végéig, mivel tudtam, hogy most egy kis nyugira van szüksége.

Sokszor a sarokban találtam rá, és volt, hogy hülyének nézett, hogy mit keresek ott, mert a fejében baromságok kavarogtak. Bebeszélt magának dolgokat, mint például, hogy nem szeretem, és csak álltatom magam vele. Jó, a kapcsolatunk még nem lépett át minden hülye akadályt, amit természetesen csak Yoongi természetének volt köszönhető (én sose voltam zűrös ilyen téren, vagy ha mégis, azt is Yoongi-ra kentem, mint egy igazi férfi), de haladtunk.

Nem is tűnt fel, hogy vége a filmnek, amire én rángattam el, de ő nézte végig, én meg lestem azt az értetlen arcát, vagy éppen a hülye pofát egy-egy jelenetnél. Az arc, amit a kiakadásom és a csók után folyamatosan bámultam, felém fordult, és legszívesebben itt rámásztam volna, olyan kölyökkutya szemekkel nézett.

- Szeretnél, még beülni… khm.. valahova kajálni – köszörültem meg a torkom, mert ez a srác már csak azzal felállította a cerkám, ha rám nézett –, vagy megyünk hozzám?

Yoongi

- Inkább menjünk most haza – feleltem, mert rettenetesen kényelmetlenül éreztem volna magam annyi ember között. Általában ilyen voltam, ha rám tört a fóbiám.

Taeyang hyung meglepetten figyelt rám, végül elmosolyodott, s magára kapta a bőrdzsekijét. Olyan gyors volt, hogy alig tudtam vele tartani a lépést. Szinte végigfutott a városon, egyenesen a metróig, s már csak azt vettem észre, hogy mögöttünk összecsapódik a vasajtó és egy női hang bemondja a következő megállót.

Nem értettem, hogy miért siet ennyire, de az igazat megvallva volt egy sejtésem. Leültetett az egyik szabad helyre egy idős asszony és a korlát közé, majd felém állt, s megkapaszkodott. Csak az önelégült mégis kedves vigyorát láttam, akárhányszor felsandítottam rá. Zavartan néztem el róla mindannyiszor, és a kezemmel kezdtem el babrálni.

Le kell győznöm, le kell győznöm – hajtogattam folyamatosan magamba, hogy ne legyek rosszul, s ne kelljen engem ájultan hazavinnie. Mert volt már rá példa egyszer. Pár megállóra voltunk csak a háztól, de nekem így is olyan soknak tűnt az út. Legszívesebben már a lakásában lettem volna, hogy végre nyugalmat érezzek, viszont ez távolínak tűnt jelen pillanatban. Kezdtem egyre nehezebben venni a levegőt, azonban volt még annyi erőm, hogy egy kicsit rendezzem a gondolataimat, így a kényszerszerű gyors levegőutáni kapkodásom is csillapodott.

- Mennyi megálló még? – kérdeztem kétségbeesetten, egy pillanatra sem néztem fel hyungra. Azt akartam, hogy legyen vége ennek a hullámvasútnak.

Taeyang

Egész film alatt korgott a hasa. Hiába zabálta a popcornt… És haza akart menni. Látszott, hogy pánikolt, a szokásos rohama, amikor tömegben van, előjött. Ha aggódóan néztem rá, nem tetszett neki, szóval egy elbűvölő mosoly kíséretében vágtattam ki vele az épületből, le a TÖMEGKÖZLEKEDÉSI eszközig… Oké, sürgősen kell egy jogsi.

Egy megálló volt már csak hátra, amikor sokkal sápadtabb lett és kapkodta a levegőt. Még bírd ki, mindjárt otthon vagyunk! Próbálta szabályozni a légvételét kisebb-nagyobb sikerrel.
Amint hallottam a csingilinget jelezni, hogy leszállhatunk, folytattam a haza rángatását. Két okom volt, de a perverzebbiket ma estére megint elfelejthettem.

Erőszakosan fektettem el a nappaliban, a földre, a dohányzóasztal mellé, miután haza értünk. Óvatosan úgy mozgattam, hogy a lába kényelmesen legyen az asztalkán. Nem hiányzott, hogy elájuljon, és így biztosítva volt a fejébe a vér. Lehunyt szemekkel szuszogott és késztetést éreztem rá, hogy durván szájára marjak, de biztosra vettem, hogy az hiányzik most neki a legkevésbé, hogy erőszakoskodjak vele.

Kimentem a konyhába vízért, de mire visszaértem már aludt. Na, baszd meg!
Átlagember felkapná a párját és ágyba rakná. Nos, nálam ez nem így volt… Bementem a hálóba egy plédért, nagyjából eligazgattam rajta a rongyot, majd nagy szenvedések árán beerőszakoltam a bicepszem a nyaka alá, hogy tartsam a fejét.

 Szeretlek Yoongi, de a hátam szar, így ha nem muszáj, nem emelgetlek!  - Jó éjt puszit nyomtam a homlokára, majd a plafont bámulva gondolkoztam azon, hogy mennyire fogok másnap hülyén járni, mert biztosra vettem, hogy be fog állni a hátam.

Yoongi

Nem bírtam irányítani a testem, szinte csak hyung hangjára és utasításaira reagáltam. Aztán már csak annyi maradt meg, hogy a nappali padlóján fekszem, és egyszerre válik minden sötétté.

Érdekeset álmodtam. Nagyon is érdekeset. Arról szólt az egész, hogy Taeyang hyunggal elmentünk moziba, majd végül a filmnézés egy szeretkezésbe torkollott. Hihetetlen, de ott egyáltalán nem jött elő a fóbiám, se a rohamom és az a kellemetlen, nyomasztó érzés sem. Kifejezetten élveztem vele lenni, és nem zavart, hogy egy nyilvános helyen, megbújva szerettük egymást.

Mikor felébredtem, még pár pillanatig erősen égett agyamban minden egyen képjelenet, amit megálmodtam. Az egyik lábam az asztalon volt, s mikor leemeltem onnan, éreztem, hogy mennyire elzsibbadt. Hyung mellettem feküdt meglehetősen kényelmetlen pozícióban. A nyaka szinte ki volt tekerve, és a jobb keze is furcsán állt, a másik karja meg mögém volt csúsztatva. Szája egyik csücskénél egy kicsi odaszáradt nyálcsík volt, s a haja borzalmasan állt.

Vajon mostanában azért álmodom ilyeneket, mert egyre jobban kezdem levetkőzni a félelmeimet? Valahogy hyung közelében mindig jobb, és itthon már semmiféle tünetet nem produkálok. Ilyenkor még a gondolkodásmódom is megváltozik. Mintha tisztábban és józanabbul látnám a világot.

Lehajtottam a fejemet, majd egy nagyot sóhajtva bújtam Taeyang hyung nyakába. Annyira szerettem. Szerettem, hogy van nekem, és ő képes volt minden hibámmal elfogadni. Nem akartam, hogy megunjon vagy elhagyjon engem. Ha ő nem lenne, nem változtam volna ennyit. És… a legtöbbet érte változtam. Csakis miatta, mert szeretem.

- Hyung – suttogtam halkan. – Én mindent megteszek azért, hogy jobb legyek számodra.

Taeyang

Az álmaim perverzek ha Yoongival alszom. Azaz mindig perverz, és egy kezdő pornófilm rendező megirigyelné a fantáziám. Kár, hogy a valóságban sosem tudnám megcsinálni… Nem Yoongi miatt. Elképzelni eltudom a dolgokat, de valóságba ültetni már nem igazán. Az álmomnak köszönhetően tudtam, hogyha felkelek, a fél pofám nyálban fog úszni.

Yoongi mindig korábban kelt, mint én, így meg sem lepődtem, hogy a nyakamba szuszogott. Éreztem, hogy kegyetlen szívás lesz járnom, de ami jobban zavart a golyóimon lévő súly volt. Nyöszörögtem, de nem az a „jajj, felébredtem”, hanem ez az „orvost, mert meghalok” féle volt!

- Yoongi, a tökeim – nyögtem elhaló hangon. Párom mozdult egyet, hogy jobban halljon, amit a golyóim nem igazán tudtak értékelni. – A faszom – ennyi. nem tudtam kulturáltan beszélni, és egy utolsó ránehezedés még volt a részéről, miközben sűrű bocsánatkérések közepette felállt.

Nagy nehezen ülő helyzetbe tornáztam magam, és elkezdtem masszírozni, hogy egyáltalán él-e még. Yoongi kétségbeesett tekintete, ami arcomat figyelte, reakcióra várt. És bár rohadtul fájtam odalent, a hátam is roppant egy rohadt nagyot, de rávigyorogva próbáltam nyugtatni, hogy rendben leszek, csak segítsen fel. Amikor a lábaimon álltam, elengedett, tettem egy lépést a fürdő felé és közelebbi ismeretségbe kerültem a padlóval.

Yoongi

Aggódva néztem hyung után, de amint összeesett, egyből mellé rohantam és felsegítettem.

- Kellett neked a padlón aludni – korholtam meg, persze hangomban (még ha nem is akartam) az aggodalmam hallatszott nagyobbrészt. – Tudod, hogy rossz a hátad! – nyakamba tettem karját, majd lassan felálltam vele. Nyöszörgött egy kicsit, de férfiasan tűrte a fájdalmat. Óvatos, kimért léptekkel haladtunk biztosan a fürdőszoba felé, miközben aranyosan, néha-néha belenyögve mondatába mondogatott nekem szépeket.

Sikeresen betuszkoltam a fürdőbe, majd budi felé állítottam. Amíg ő azzal volt elfoglalva, hogy lehúzza a nadrágját, és kiürítse magából a tegnap ivott kólát, addig én a csaphoz másztam, és megmostam az arcom. Mire visszafordultam hozzá, addigra végzett. Segélykérően nézett rám, hogy segítsem vissza őt. Azért még a mosdókagylónál megálltunk, hogy meg tudja mosni a kezét, de aztán továbbhaladtunk egyenesen a szobájába.

Kicsi volt a lakás, de otthonos és kellemes. Szerettem itt lenni, és vele meg főképp. Figyelmesen hasra fektettem az ágyra, majd kimentem a konyhába és melegítettem egy kis vizet, hogy az éppen talált konyharuhát be tudjam áztatni. Visszabandukoltam a forró vízzel teli lábassal és a vállamra csapott ronggyal, amiket letettem a kis éjjeliszekrényre.

- Itt vagyok – mondtam, mire csak egy hümmögést kaptam válaszul. Felgyűrtem a felsőjét, majd beáztattam az anyagot, aztán kicsavartam belőle a vizet. Égetett, de a meleg jó volt a húzódásokra, és most pont ez kellett hyungak. Amint a bőréhez ért a forró anyag, felordított egyet, s kegyetlennek titulált.

- Tényleg az volnék? – vontam fel a szemöldökömet, aztán füléhez hajoltam és belefújtam egy aprót. 

Taeyang

Nem tudom, hogy gondolta, hogyha mellette is lehetek, miért aludnék máshol... Szar hát ide vagy oda, akkor is mellette akartam lenni. Gatyám tartalma még megfelelően funkcionált, ami miatt nagy kő esett le a szívemről.

Yoongi mankóként szolgált és mindig elkapott, ha épp ki akartam dőlni. Az ágyon a hasamra fektetett így újabb roppanások hallatszottak a szobában. Amint elhagyta a szobát, fejemet a matracba ütögettem, mert végre volt időnk egymásra, de azt is az én ápolásommal csesszük el.

Amikor visszaért és a hátamra rakta a borogatást, mindenfélének elhordtam, amit nem gondoltam komolyam. Amikor a fülembe fújt (ami természetesen az egyik érzékeny pontom) meg akartam fordulni, magam alá gyűrni és mélyen megcsókolni. Ehelyett visszanyomott az ágyra. – Na, most tényleg kegyetlen vagy. Ahelyett, hogy leápolnád a barátod, csak kínzod - tisztában voltam a mondat kétértelműségével.

Yoongi

- Szeretnéd, ha leápolnálak? – néztem rá gyermekien, bár mindketten tudtuk, hogy nagyon is jól tudom, mire gondolt. Felálltam, és arrébb toltam egy kicsit a forró vízzel teli lábast, majd hyung mellé feküdtem, vigyázva arra, hogy ne okozzak neki még nagyobb fájdalmat.

Csak bámultam rá sután, ő meg nem tudta, hogy mégis mi ütött belém. Egyszer csak elmosolyodott, aztán egy kisebb szisszenés mellett közelebb csúszott hozzám. Átkarolt, egy apró csókot nyomott a homlokomra, és azt suttogta, amit ilyenkor mindig szokott… hogy mennyire szeret.

Lehunytam szemeimet. Éreztem, hogy a mostani józan gondolkodásom csak addig fog tartani, amíg a házban vagyunk, és ez teljesen megőrjített. Arcomat a mellkasába nyomtam, majd erősen átöleltem derekánál, amire újból nyögött egyet.

- Én is szeretlek – dünnyögtem fájdalmas őszinteséggel. Sajnáltam hyungot, hogy egy ilyen alakkal van együtt, mint én. Nem tudtam normális lenni, de én igazából szerettem őt. Tényleg. Nagyon.

Üzemi balesetek 3. Fejezet

Egy hét telt el megint úgy, hogy szinte hasznavehetetlen voltam. És most nem azért, mert Taeyang hyung minden munkában korlátozott. Nem reagált semmire. Megkérdeztem a főnökasszonytól is, hogy mi van vele, de az anyja sem tudta. Megkérdeztem, hol lakik. Mint kiderült az étterem feletti panel részt (ami olyan négy-öt lakást foglalt magába) átalakítottak kettejüknek, két külön lakássá. Másfél órán keresztül kopogtattam az ajtón, folyamatosan azt hajtogatva, hogy „Ne haragudj!”, vagy azt, hogy „Bocsánat”.

Pénteken az összes kórházba benéztem, ami a városban és annak környékén volt, hogy nem történt-e vele valami. Azokba a hülye szaunákba is benéztem, mert anyám kedvenc sorozataiban oda is szoktak menekülni, de ott sem volt. Az idegállapotom kritikus ponton volt, a mosolygás sem ment.

Semmi kedvem nem volt munkába menni. Tudtam, hogy fontos és muszáj, de semmi lelkierőm nem volt hozzá. Beszélni akartam vele, hiányzott, és mérges voltam, amiért nem volt képes reagálni legalább annyit, hogy hagyjam békén. Fejemet újra és újra a párnába vertem, amikor az ébresztőm már vagy huszadjára jelezte, hogy ki kéne kelnem az ágyból. Kimásztam a párnák közül, félkómásan felöltöztem, elvégeztem a reggeli teendőim, és mint egy mosott szar, kicsoszogtam a konyhába.

- Mi van veled mostanában? Olyan fura vagy… Valami bánt?

- Reggelt, anya. ami azt illeti, megbántottam egy számomra fontos személyt, de mennem kell. - Kivettem egy kiflit, visszacsuktam a szekrényajtót, majd miután puszit nyomtam anya homlokára, a bejárati ajtó felé vettem az irányt. – Majd jövök, szia!

                Tudtam, hogy késésben vagyok és sietnem kéne, de komolyan nem bírtam. Bepötyögtem Taeyang számát, majd öt perceként újra tárcsáztam eredménytelenül. Az étteremig próbálkoztam, mint egész múlt héten. Az SMS-ről már kedden lemondtam, mert a harmincnégy SMS-ből egyre sem válaszolt, a tárcsázása meg nem emésztett sem mobilnetet, sem a kártyám tartalmát. Az öltözőben lemondóan raktam be a szekrénybe a telefonom, majd miután rázártam az ajtót zombiként felkullogtam a lépcsőn.

                A szokásos feladatokat csináltam, végig elrontva mindent. Nyitás előtt tizenhárom perccel megkértek, hogy szedjem ki a húst a sütőből, és rakjam be az előfőzött rizst, hogy ne hűljön ki, és az idióta vendégeknek frissnek titulálva el tudják adni. Nyúltam a tepsi felé, amikor elcsapták onnan a kezem. Unottan fordultam az illető felé, hogy mégis mi a francra volt jó megakadályozni a munkámban. Pislogtam párat, mire rájöttem, hogy tényleg előttem áll.

- Használhatnál valami rongyot, vagy olyan hülye kesztyűt… Nem kéne szétégetni a kezed – korholt, majd két ronggyal közrefogva a tepsit kivette a sütőből és letette az amelletti munkaasztalra.

- Taeyang – suttogtam és pislogtam, mert komolyan nehezen fogtam fel, hogy ott van.

- Hiányoztam? – tártam szét karjait miközben félmosolyra húzta a száját és kedvem lett volna bemosni neki egyet, azért, mert nem reagált semmire.

- Ezek után még képes vagy megkérdezni, te barom?! – vetettem rá magam és öleltem meg. Taeyang azonban nem elégedett meg egy szimpla öleléssel. Szenvedélyes ajkaimra mart, amit hevesen viszonoztam, mert már nagyon hiányzott.

- Yoongi – egy túl ismerős hang miatt váltunk szét, amiben a kiábrándultság érződött.

- Apa? – fordultam felé kétségbeesetten. – Megmagyarázom!

- Nem kell! Mire hazaérsz, összecsomagolok neked. Nem akarlak többé látni. Mostantól nem vagy a fiam!

- Uram… - lépett előrébb hyung.

- Ne gyere közelebb! Tökre tetted a fiam! – kiáltott rá, majd egy gyors hátra arc után sietve hagyta el a helyet.

                Gondolkodás nélkül szaladtam utána, hátra hagyva az elképedt Taeyangot.

- Apa, várj már! – kaptam el könyökénél és rántottam vissza, hogy szembe forduljon velem. A lendülettel, ahogy fordult, a keze is lendült, tenyere arcomon csattant, ami hatására fejem oldalra fordult.

- Azt hittem lány van a dologban. Hogy végre felnőttél. Erre kiderül, hogy édesanyád és az én hátam mögött buzulsz. Ez abnormális Yoongi! Mégis mi… vagy hogy?! Normális körülmények között neveltünk, egész idáig semmi probléma nem volt veled és kiderül, hogy az egész csak látszat. Az egész csak egy kibaszott látszat, hogy elrejtsd, hogy buzi vagy! – már ordibált velem, a levegő vételeit is csak a fontosnak vélt szavak utáni kis szünetben szívta be nagy sebességgel és folytatta.

                A szemében csalódottságot láttam, elítélést, de ami a legjobban bántott, egy idegent. Apám mindig megértett, vele mindent megbeszéltem, felnéztem rá. Példakép volt. Sosem emelte fel a hangját. És hogy azokat a dolgokat láttam a szemében, ami előtte mindig megértéstől és büszkeségtől csillogtak, nem voltam képes tovább nézni, így elfordítottam róla tekintetem.

- Eljöhetsz a dolgaidért, elbúcsúzhatsz anyádtól, de soha többet nem akarlak a közelünkben meglátni – azzal hátat fordított és rohamléptekkel elsétált.

                Az étterem terasza kicsivel magasabban volt, mint a járda, így annak szélére ültem, könyökömet térdeimen támasztottam meg, kezeimbe temettem arcom, s halk zokogásba kezdtem.

- Yoongi – hallottam meg egy idő után hyung aggódó hangját. – Anya szabadnapot adott neked. Haza mehetsz.

- És mégis hova?! – üvöltöttem rá. – Most raktak ki otthonról MIATTAD!

- Tudok biztosítani szállást számodra.

- Amíg nem találok új albérletet, élnék a lehetőséggel – váltottam lemondó suttogásba. – Segítesz átpakolni? – Nem válaszolt, csak bólintott.

                Mire a volt otthonomhoz értünk, a dolgaim az ajtó előtt voltak bőröndben és dobozokban. A fényképezőgépem nem láttam sehol, de úgy voltam vele, hogy akkor az maradjon nekik emléknek. Bekopogtam az ajtón, amit anya nyitott ki kisírt szemekkel, szipogva. Amikor meglátott keservesen zokogva vette nyakamba magát, úgy tartottam az összeroskadni készülő törékeny testét, s próbáltam csitítgatni.

- Yoongi – szipogott – csak apád nem akar látni – suttogta bizalmasan. – Nekem akkor is a fiam vagy. És mivel én vagyok az anyád, ajánlom, hogy velem beszélj!

- Anya, nekem az is nagyon fáj, hogy apa egyáltalán nem akar látni. Még a te közeledben sem – szorítottam még jobban közelebb magamhoz.

                Eltolt magától és eltűnt a házban, majd a fényképezőgépemmel a kezében tért vissza.

- Nézd ezt a képet – mutatta felém a kamera kijelzőjét. – Ebből a képből szeretnék egy kézzel fogható verziót. – A képet nagy szenvedések árán csináltuk. Akkor még nem értettem a fényképezőgéphez, és ez az egy kép volt állandó vendége a memóriának, a többi mind le volt mentve most is. Ha valami bajom volt, mindig felvidított az a mosoly, ami anya arcán ragyogott a képen, és éppen egy puszit nyomtam a halántékára.

- Mindenképp megkapod, de akkor gyors lementem róla…

- Miért, a gépet nem viszed magaddal?

- Ömm.. azt hittem fog kelleni nektek…

- Apád és én hülyék vagyunk ehhez. Túl bonyolult. Maradunk annál, hogy van a bekapcsoló gomb, és ami ellövi a képet. Az pont tökéletes nekünk. A barátod pedig majd meg szeretném ismerni, hogy biztos legyek benne tud majd vigyázni rád. Majd beszélünk, amikor apád nem hallja, a képemet mihamarabb kérem. Légy jó, szívem! – Azzal anya visszazárkózott a lakásba.

                Anya teljesen máshogy fogadta a dolgokat, de az nem változtatott a tényen, hogy ki lettem dobva otthonról, a hyunggal való csókom miatt, amiért továbbra is Taeyangot hibáztattam.

                Hyung lakása mondhatni félig üres volt. Kettő lakást foglalt magába, ami három totálisan üres szobával, álmaim konyhájával, egy nagyon fasza nappalival, egy átlag fürdőszobával és egy rohadt rendetlen hálószobával rendelkezett az előszobán és a spájzon kívül.

- Érezd magad otthon – sétált el mellettem hyung kezében az egyik dobozommal.

- Hol tartod a dugi piát?

- Akkor már nem lenne dugi pia – nézett rám értetlenül.

- Csak mondd el, hol tartod…

- A spájzban a legfölső polcon – sóhajtott lemondóan. – De csak tömény van.

- Tökéletes.

                Sosem bírtam az alkoholt. A baráti körömben is mindig én dőltem ki legelőször. Így most sem telt bele fél órába, és már részegen üvöltöttem hyunggal, hogy az egész az ő hibája, ha ő nincs, apám nem így nézne rám, ha ő nincs, akkor most is nyugodtan beszélgethettem volna anyával. Ha ő nincs, senkinek nem fájna semmije, senki nem csalódott volna senkiben, és senki nem ítélt volna el.

                Taeyang nyugtatóan körém fonta kezeit, olyanokat mondott, hogy „Engedd ki magadból, jobb lesz.”, meg hogy „Ne haragudj”. Többször kiáltottam rá, hogy menjen el, de most ne is jöjjön vissza (holott az ő házában voltunk, ami abban a pillanatban semmit nem jelentett nekem). Hogy hagyjon egyedül, mert elég jól ment neki az az egy hét, ami nekem maga a pokol volt. Számon kértem, hogy mégis hol volt, már reszkettem a sírástól. Az üvöltéstől berekedtem, már csak suttogni tudtam és álomba sírni magam hyung karjai közt.

                Reggel úgy ébredtem, ahogy az utolsó emlékem volt az éjszakáról. A fejem zúgott, és megmozdulni se akartam. Aztán visszaemlékeztem, hogy miket is vágtam hyung fejéhez, így rögtön kipattantam védelmező karjai közül.

- Oh, basszus!

                Célba vettem a fürdőt. Két okból, az egyik egy igazán gyomorforgató ok, a másik pedig egy életre elbújni. Oké, bevallom hülye ötlet annak a személynek a FÜRDŐJÉBEN elbújni (amit tuti napi szinten használ), akit egész este csak szidtál a saját sérelmeid miatt, de könyörgöm, jobb ötletem nem volt akkor.

                A csap fölé voltam hajolva, épp arcot mostam, amikor kopogott az ajtón.

- Yoongi, kérlek, nyisd ki.

- Nem akarom – suttogtam, de mégis meghallotta.

- Akkor berúgom, de az biztos, hogy most nem foglak egyedül hagyni. – Várta a válaszom, vagy a zár kattanását, de nem akartam azok után elé állni. – Háromig számolok, ha nem nyitod ki, berúgom. Egy… kettő… három.

                Tényleg nekiesett az ajtónak. Az első rúgásnál is reccsent, de még nem dőlt be, vagy szakadt ki a helyéről.

- Jó ég! Oké kinyitom, csak ne rúgd szét! – rohantam oda és tártam ki előtte. – Egy állat vagy – hüledeztem miközben magához ölelt.

- Ne haragudj, ha megijesztettelek. De nem merlek egyedül hagyni egy ideig a tegnapi után – szorított még jobban magához.

- Amiket mondtam – hagytam egy kis szünetet, mert elég durván fogalmaztam – ne vedd komolyan. Mármint, nem csak a te hibád.

- Csak?

- Csak. A tied is, mert tényleg te rontottál el, de az én hibám is, mert hagytam.

- Aminek én kifejezetten örülök – csókolt nyakamba. Az új érzés hihetetlen volt. Csiklandozott, és merevedést okozott, így hihetetlen gyorsan ellöktem magamtól és eliszkoltam mellette. – Héhé! Mégis hova mész? – kapott el és döntött le a bazi nagy kanapéra.

                Az a tekintet, ami tele volt aggodalommal és megértéssel, hirtelen vággyal telibe váltott. Ettől enyhén szólva beparáztam. Ahogy végigsimított arcomon miközben rajtam feküdt és a testével zárt el minden menekülési útvonalat, a frászt hozta rám. Egyszerűen a tegnapi napom után ez a kellemesség, és felizgult állapot nem tűnt helyén valónak.

                A nyakamba csókolt megint, de most hosszabban, és a nyelvével is izgatta a bőrt, aminek köszönhetően felnyögtem. És mivel ezt a hangot cikinek találtam, reflexszerűen csaptam kezem a számra, hogy még egy ilyen hangot ne hallassak.

- Most miért? – kuncogott hyung, miközben el akarta húzni kezem a szám elől, de hülye lettem volna engedni. – Aranyos hangod van – csókolt bele megint nyakamba. A nyögésem kilencven százalékát elnyelte a kezem, de így is lehetett hallani.

                Miközben azzal voltam elfoglalva, hogy hyung csókjai miatt ne nyögjek hangosan, fel sem tűnt, hogy levette rólam, de még magáról is a pólót. A hasamon ült, gyengéden és szenvedélyesen vette birtokba a szám, miközben a tegnap rajtam maradt farmer gombjaival babrált. Annyira elvonta a figyelmemet a gyengéd csókjaival, hogy már csak akkor tűnt föl, hogy totál pucérok vagyunk mindketten, amikor ujjával a hátsómnál kezdett matatni.

                Szemeim kipattantak, és lelöktem magamról Taeyangot. Felkaptam a közelben lévő alsógatyát, nem tudva hogy az melyikünké és elkezdtem rohanni az egyik szoba felé, mivel a fürdő ajtót meg akartam kímélni. Hyung kiabálva rohant utánam, de nem ám valami értelmeset, áh, dehogy. Taeyangról beszélünk, egy világi idiótáról.

- Háhá, lobog a farkam! – ezt kiabálva rohant utánam…

                Amikor beértem a szobába, nem volt időm normálisan bezárni az ajtót, mert hyung, már az ajtó túloldalán volt, de nem erőszakoskodott, hogy márpedig ő bejön.

- Megértem, hogy félsz.

- Akkor miért rohantál utánam? Meg akarsz erőszakolni!

- Akkor tegnap este is megtehettem volna, amikor magadról se tudtál… - Mondjuk ez jogos…

- Miért rohantál utánam?

- Megmondtam, hogy mostanában ne foglak magadra hagyni. Ami a nappaliban történt… az csak… el akartam felejtetni egy kicsit a tegnapot, hogy ne rágódj rajta.

                Hallottam a hangjában az őszinteséget, és hogy nekidőlt a falnak és lecsúszott az mentén, majd a fejét kissé erősebben a kelleténél a falnak döntötte. Én is ugyanígy tettem. Nem tudom miért így beszélgettünk. Az ajtó résnyire volt nyitva, mi pedig a fal két oldalán egymással háttal.

- Amúgy anya mondta, hogy nem kell többet bemenned a nyáron.

- De akkor nem lesz meg az óraszám – estem kétségbe.

- Hé, nyugi van. Anya elintézi a papírokat.

- De tele lesz hazugságokkal.

- Nos, ez nem igaz. Azt üzeni, hogyha távol tartasz az étteremtől, azaz nem mész be dolgozni, mert ha te is mész, akkor én is, és akkor köztudott, hogy te is hátráltatod a népet és…

- Oké, felfogtam, a lényeget mond.

- Mivel ez lesz az utolsó éved, és tankönyvből kell főznöd a szokásos ötfogásos menüt, ha főzöl rám, és viszel le anyunak, meg az aktuális konyhagorillának kóstolót, akkor főzheted a lehetséges vizsgadarabjaid úgy, hogy anyám állja a hozzávalókat.

                Kidugtam a fejem a résen és úgy bámultam rá.

- Ez a te műved – inkább mondtam, mint kérdeztem. Féloldalas mosolyra húzta a száját, kirántott az ajtó mögül, és magával szemben ültetett az ölébe. Taeyangon semmi ruha nem volt, és az, hogy láttam, meg éreztem merevedését, nem kicsit hozott zavarba.

- Haladhatunk lassan, minden téren. Ha van esélyem, akkor a lehetőséget is kivárom. Az, hogy távol maradjak tőled, nem igazán fog menni. Az az egy hét, amit apánál és a barátjánál töltöttem, a halálom volt. Segítséget kértem tőlük, így náluk volt a telefonom. Ne haragudj, hogy a frászt hoztam rád, mármint az üzeneteidből az jött le – vakarta meg zavartan a tarkóját, majd kezét visszahelyezte csípőmre.

Belekezdett valami magyarázásba még, amire már nem tudtam figyelni, mert az ajkai mozgása totál elterelte a figyelmem, így egy hirtelen vezérelt ötletnek köszönhetően előrébb csúsztam ölében, miközben ajkai után kaptam. A csók elnyelte nyögését, ami arra késztetett, hogy megint mozduljak egyet ölében. Mind a ketten felnyögtünk, mire Taeyang zihálva eltolt magától.

- Háló?

                Nem válaszoltam, csak bólintottam. Hátsómba markolva, hátát a falnak döntve állt fel, velem az ölében és indult meg a hálószobája felé.

Így kezdődött el a suli kezdésig tartó "mézeshetünk"…