Csak megtörtént… (Seo Inguk & N (VIXX); OS; yaoi; 18+)

Műfaj: Dráma
Figyelmeztetés: Fiúxfiú szerelem! + 18+-os jelenet
Szereplők:

Seo In Guk

N (Cha Hakyeon)

Seo In Guk szemszögéből írva.

Mikor még fiatalabb voltam – kiskorú – sürgettem az időt, hogy haladjon. Azt akartam, hogy felnőttként kezeljenek. Hogy észrevegyenek, figyelembe vegyék az érzéseim, észrevételeimet. Meghallassanak és a problémáimat ne vegyék fél vállról. Bármit mondok, annak legyen súlya, és ne csak gyermeteg dolgoknak titulálják azzal a szöveggel, hogy „még nem értheted, fiatal vagy”. Pedig értettem. Mindent értettem, ami körülöttem zajlott.

                Megértettem, hogy miért akar anya elválni apától. Azt is, hogy nem kaphatok meg mindent. Figyelembe vettem a körülöttem lévők érzését és ahol tudtam, segítettem. Vagy legalábbis próbálkoztam. Nem jártam el otthonról, mint a korombeliek többsége, szót fogadtam, jól tanultam. Gyerekként is felelősségteljesen viselkedtem. Nem akartam senkinek sem gondot okozni.

                Ott voltam huszonnyolc évesen, szinte nem is éltem és úgy éreztem késő. Mintha az idő elrohant volna mellettem és én még csak észre sem vettem. Nem építettem ki kapcsolatokat fiatalabbként, mert a biztos jövő képe lebegett a szemem előtt célként. Az volt számomra a legfontosabb. Nem ismertem szinte senkit, csak a munkatársaim, de tőlük is elkülönültem, mert nem éreztem magam közéjük valónak. Én valahogy sehova se illettem. A mindig különc, mindenhonnan kilógó, fölösleges személy voltam a társaságokban.

                Anya beteg lett, és nem tudtam vele foglalkozni a munkám miatt. Túl sok volt, túl nagy hajtással. Egy otthonba került, pedig nem volt öreg. A ráncai sűrűbbek és mélyebbek lettek, az a gyönyörű, sima és puha arc veszített ragyogásából, rugalmasságából. A mindig gyönyörű mosolya, napról napra tűnt el arcáról. Az emlékei elhomályosultak, volt, hogy engem sem ismert meg. Az orvosok nem jósoltak sok időt neki. Nem mondta, hogy szenvedne, de egy mosoly nélküli emberről, még a szemében lévő dolgokból sem tudod megállapítani, hogy boldog-e egyáltalán. Tudtam, hogy nem az, hiszen a külvilágtól elzárva senki sem lehet boldog. Nem akartam, hogy szenvedjen, de megállítottam volna az időt, hogy vele lehessek. Esetleg visszatekertem volna, hogy máshogy alakíthassam a dolgaimat, hogy több időt tölthessek vele.

***

                Megint a szokásos helyemen ültem a bárban, a szokásos töményem mellett. A húzós napokon mindig szükségem volt egy, vagy talán több italra. Mindig távolabb a tömegtől ültem le. Nem volt nagy forgalma a helynek, inkább kisebb társaságok voltak itt. Mindenki tudott mindenkiről, engem kivéve. Ez egy családias kis helynek számított, csupa törzsvendéggel. Napját sem tudtam, mikor tévedtem be ide először, de attól a pillanattól én is állandó vendég voltam. Az elején még próbáltak beszélgetni velem, de felhagytak vele, miután a sokadik nekifutásuk is kudarcba fulladt. Már senki nem szentelt nekem több figyelmet.

Lesüllyedtem apám szintjére. A problémáim elől az italba menekültem, annyi volt a különbség, hogy én tudtam mikor kell tényleg abbahagyni az ivást. Nem volt barátnőm, még barátom se. Senki, akire számíthattam volna, hogyha esetleg mégis elvetem a sulykot, akkor hazavisz. Egyedül voltam a problémáimmal, amiket az alkohol tompított. A problémáimról nem tudtam beszélni, pedig a csapos kifejezetten híve volt az 'add ki magadból, könnyebb lesz'-nek. Amikor látta, hogy elég alkohol van már bennem, akkor még próbált kiszedni valamit, és akár összejött neki, akár nem, nem sértődött meg semmin és nekiállt kijózanítani annyira, hogy hazataláljak.

***

Három hónap telt el. Anya meghalt. Nem voltam mellette, nem tudtam elbúcsúzni. Épp egy megbeszélésen voltam: a cég terjeszkedési javaslatát mutattam be a részvényeseknek, amikor jött a hívás. Elég magas pozícióban voltam, így tudtam, egy megbeszélés közepén a telefon használat nem megengedett, vagy nézhetek új munka után, amit nem is biztos, hogy nekem adnának. A prezentáció után rögtön leadtam a szabadnapra vonatkozó igényem, amit lendületből dobtak vissza, hogy felejtsem is el. A valóéletben senkit nem érdekel az emberek problémája. Dolgozol vagy ints búcsút a munkádnak. A gyász is ismeretlen fogalom a nagy pénzekben utazó cégeknek…

Hosszas könyörgés után is csak négy napot kaptam. Azt is úgy, hogy aznap túlóráznom kellett, és amikor visszatértem, akkor folytatnom kellett a hajnaltól-estig tartó papírozást. Azaz inkább le kellett csúsznom, minthogy szabadságot adjanak. A papír munka majdnem kész volt, a rendszerezett dossziék minden centijét elfoglalták az irodai asztalomnak. A papírhegyek egyikén volt a billentyűzet is. A több órás válogatás után a papírok, számlák rendbe elhelyezett kupaca ledőlt az asztal széléről, ahogy siettem elhagyni a helyet.

Ha nem csinálom meg kirúghatnak – hajtogattam, így dühömben ledobtam a táskám és nekiálltam szedegetni és újra rendszerezni a dokumentumokat. Elegem volt, de úgy tényleg mindenből. Elvesztettem az egyetlen személyt az életemből. Az életem nagy részét olyan baromságok tanulására fordítottam, amit nem is szerettem csinálni.

Épp elhordtam mindent és mindenkit magamban. Mindenféle rossz jelzőt aggattam olyanokra is, akiket nem ismerek, amikor egy másik kézpár jelent meg és szedegetni kezdte a papírokat ugyanúgy rendszerezve, ahogy volt, mielőtt levertem.

- Hagyd békén, ne nyúlj hozzá! - morogtam a segítőm felé. Nem voltam ehhez hozzászokva.

- Menjen haza, megcsinálom - nem nézett rám, tovább szedegette a papírokat.

                Nem érdekelt ki az, megcsinálta, jól csinálta, így szívbaj nélkül hagytam ott, és indultam leinni magam. Zokogva nyeltem az italokat egymás után. Eljutottam a holt pontra. Világomról nem tudtam, zokogva ordibáltam a problémáim a környezetemben lévőknek, mire a tulaj megelégelt és elkezdett kifele tuszkolni a bárból. Nem tudom, mikor csatlakozott hozzá a srác az irodából, de ott volt. Rendezte a számlámat, pedig nem is ismertem. Útbaigazítottam, hogy merre vigyen haza, pedig a nevét sem tudtam. Amikor megálltunk a lakásom előtt, kinyitotta a zsebemből kihalászott kulccsal az ajtót, lerakott a kanapéra, hozott egy pohár vizet, majd ott hagyott, miután közöltem vele, hogy most már húzzon el.

***

Azóta, az este óta a Hakyeon munka után megvárt, lerótta velem a napi ivós-köröm, és nem vette zokon, ha bőgtem a vállán. Nem a férfias egy-két eltévedt könnycseppről beszélek. Hanem az a lányokat megszégyenítő, arc eltorzulással járó visításról, patakban folyó könnyekkel.

Valami bizalmas kapcsolat alakult ki köztünk, lassan ismertem meg, de ő már mindent tudhatott rólam a részeges kirohanásaim miatt. Amikor mellette voltam, egyre kevesebb töményt nyeltem le, végül már a bárba se mentünk. Nálam pizzáztunk és egy-két alkalommal legurítottunk pár sört nála is, de sosem vittük túlzásba.

Hétvégei szabad estén történt… Lebeszéltünk valami akció filmet, amit épp vetítettek. Autós üldözés meg minden… Úgy volt a mozi előtt találkozunk, de nem volt ott. Háromnegyed órán át vártam, bízván benne, hogy csak a busza késik, de nem így történt. Felhívtam. Háromszor nyomta ki a telefont, ami bosszantott, de negyedszer is neki futottam és tárcsáztam a számát.

- Hol a francba vagy? – indultam el a lakása felé, ami nem épp a legbiztonságosabb környéken volt. – És miért nem vagy képes felvenni a telefont? – Emeltem fel jobban a hangom. A vonal végéről egy erőtlen nyüszítés hallatszott, amit egy köhögés sorozat követett, majd egy nehézkes légvétellel végződött.

- Halasszuk el azt a mozit – a hangja annyival másabb volt, és az aggodalom vette át minden érzelmem helyét.

- Azonnal mondd meg, hol vagy – szóltam rá.

- Mindjárt otthon, nem kell aggódni. Leteszem – és kinyomta.

                Fogtam egy taxit, bediktáltam a címet. A több mint félórás kocsiút alatt tiszta ideg voltam, és sürgettem a sofőrt. Szabályt szegettem vele, áthajtattam vele a sárgán, de még a piroson is. Három sarokra voltunk Hakyeon lakásától, amikor megláttam sántikálni. Hirtelen üvöltöttem rá a taxisra, hogy állítsa le a kocsit, majd fizetés után feltépve a jármű ajtaját rohantam oda hozzá. Nem tudom mi volt velem, de természetesnek éreztem, hogy szorosan megöleljem.

                Riadtan kapta felém könnyáztatta arcát, majd mikor realizálta, hogy én vagyok zokogva bújt mellkasomhoz. Nem tudtam, hogy szabad-e kérdeznem, de megpróbálkoztam. Miközben felsegítettem a hátamra, mert rossz volt nézni, ahogy sántikál.

- Nem akarok róla beszélni – támasztotta fejét a vállamra. – Kulcs a bal farzsebemben – suttogta.

- Miért nem vagy képes kivenni és a kezembe nyomni? – cukkolni próbáltam, de a szokásos mosolya halvány jelét nem mutatta, hogy visszatérne.

- Épp az életemért kapaszkodok.

- Ahhoz képest nem kapaszkodsz valami szorosan.

- Mert nem tudom, mennyire venné ki furán, és mennyire zavarna…

- Egyáltalán nem zavarsz – mosolyodtam el, ahogy kezei szorosabbra fogtak. Hátranyúltam, zsebéből nagyobb szenvedések árán kihalásztam a lakáskulcsot, majd a panelnál használatba véve bejuttattam magunkat a lakásba.

                A kanapénál leszórtam a csomagom, aki nyekkent egyet, ahogy a bútor párnái közé süppedt, aztán feltúrtam a spájzban lévő fagyasztót a szeme alatt lévő monoklihoz, és a sérült lábához, valami fagyasztott zöldségért.

Azt az estét mellette akartam tölteni. Az ágy mellett ültem, az álamat az ő arcával szemben a kanapén támasztottam. Nem tudom, mi késztetett rá, de ahogy akkor, ott szemeztem vele, valahogy helyesnek tűnt előrébb hajolni és megcsókolni.

Nem csókolt vissza, ellökött.

- Mit csinálsz?! - kiáltott rám, de továbbra is csak ajkait néztem. Azokat a rózsaszínes ajkakat, amik általában balzsamtól fénylenek, melyek remegtek, mint a nyárfalevél. - M-menj el! - suttogta.

- Miért? - kérdeztem meglepetten nézve szemébe.

- Mert én nem vagyok olyan...

- Milyen?

- Szeretem ölelni az embereket, szórakozni a barátokkal, igen foglalkozom a bőrömmel és a számmal, mert rettentően fájdalmas, amikor felreped, de én akkor sem vagyok olyan – darálta le egy szusszal.

Nyögve kelt fel a kanapéról, majd bicegve a bejárati ajtó felé kezdett löködni.

***

Került. Három hete semmit nem beszélt velem, a hívásaimat vagy kinyomta, vagy már alapból ki volt kapcsolva a telefonja, de bosszantott. Amikor meglátott hirtelen irányt váltott és jó nagy ívben kikerült. Mikor utána szaladtam pillanatok alatt eltűnt, és ötletem nem volt hova. Dörömböltem az ajtóján, volt, hogy ott éjszakáztam.

Egyáltalán semmi nem hatotta meg. Küldtem neki csokit, mert nincs olyan, aki ne szeretné, a virágot pedig lányosnak találtam és nem akartam, hogy alsóbbrendűnek érezze magát. De jó sokáig úgy volt az asztalán, mintha hozzá se nyúltak volna. Ezért picit odébb toltam, eligazítottam az asztalán és ráraktam még egy csomaggal, mert miért is ne?

Az egyik marketinges beosztottal társalgott, így nem vette észre, hogy ott vagyok. Nap vége volt, mindenki készült, vagy már elindult haza. Mikor elhaladtam mellettük egyik kezemmel magamhoz szorítottam Hakyeont, elindultam a kocsim felé és hátra kiáltottam beszélgető partnerének egy 'bocs elrablom'-ot.

Hakyeont betuszkoltam az anyós ülésre, és becsatoltam. Vagy nem volt benne küzdőszellem, vagy nem akart lelépni, nem tudom, de nem mutatott túl nagy ellenállást. Mikor beültem mellé és kiálltam a kocsival halkan megszólalt.

- Hova viszel?

- Haza.

- Miért?

- Mert meg kéne beszélnünk pár dolgot.

- Én… - addig az üvegnek hajtott fejét előre döntötte. Kezei az ölében szorongatták egymást, majd a jobb keze elnyelte a balt, ahogy összeszorította. - Akkor sem vagyok olyan.

 - Utálsz? - néztem rá egy pillanatra majd visszairányítottam figyelmem az útra.

- Ezt egy szóval sem mondtam! - kiáltott fel és szemem sarkából láttam, ahogy felháborodva szugerál. Egy gyors puszit nyomtam arcára és mintha mi sem történ volna, vezettem tovább.

- Nekem egyelőre elég ennyit tudnom.

***

Az ajtó kulcsaival szerencsétlenkedtem. Nem direkt volt, de élveztem, ahogy Hakyeon levegő vételei szaporábbak lettek a visszafojtott dühtől.

- Add ide, kinyitom – fújtatott. A kulcs után nyúlt, amit gyerekesen a fejem fölé emeltem, hátamat az ajtónak támasztottam. Ahogy Hakyeon nyújtózkodott a szabad kezemmel közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam. Nem lökött el, nem távolodott el, csak a kulcsért nyúló kezét hagyta leesni. Állt ott és hagyta magát.

                Majd, mintha nem is ő lenne, nekem nyomta magát és elmélyítette a csókot. Nem én, Ő! Aki azt mondta, hogy nem olyan, de továbbra se értettem, hogy ezt mégis mire érti. Muszájnak éreztem fordítani a felálláson. Átfordítottam magunkat, s miközben lelkesen csókoltam sikeresen beleszenvedtem a megfelelő kulcsot a lyukba és kinyitottam az ajtót.

                Éppen csak bezáródott mögöttünk, máris megint felkenődtem a falra Hakyeon hevessége miatt. Mintha kicserélték volna. Az ingemet szívbaj nélkül kezdte szétrángatni, és bár a gombok próbálkoztak ellenállni, nem jártak sikerrel. Az ingem a lábunkkal került egy szintre. Az ingem után az övemet rángatta, és hogy én se csak álljak ott, követtem példáját, hogy megfosszam ruhadarabjaitól.

                Tapasztalatlan voltam ilyen téren. Sőt igazából minden téren. A kezemet is havonta egyszer, ha egyáltalán használtam ilyenekre, de Hakyeonnak az egész annyira természetesen ment. Olyan hangokat csalt ki belőlem amilyenekről nem is tudtam, mindezt csak azért, mert rám markolt odalent. A nyakamat végigsúrolta fogával, kicsit rá is harapott, de rögtön utána csókot lehelt rá.

A ruhái nagyon lassan kerültek a földre. De mikor az megtörtént felugrott rám: lábait csípőm körül fonta át, karjával a nyakamat szorongatta, a számat alig volt hajlandó elengedni. Elindultam a háló felé. Menetközben kétszer is berúgtam a lábam valami út menti szekrénybe, és ha Hakyeon nem kapaszkodik olyan erősen, biztos elejtem.

Egy személyes ágyam volt, közvetlen a fal mellett. Feleslegesnek gondoltam a nagyobbat, de abban a pillanatban, mikor próbáltam úgy helyezkedni, hogy kényelmes legyen, bevertem a fejem a falba.

- Jól vagyok – nyögtem, mikor a rajtam totál meztelen srác aggódva szegezte felém tekintetét.

Amint erről ő is megbizonyosodott folytatta ott ahol abbahagyta: a szám harapdálásánál. Onnan a nyakamra tért át, majd lassan végignyalva rajtam haladt lefele odáig. Amikor szája körém zárult, eddig ismeretlen érzés fogott el és nem csak a merevedés. Ahogy játszadozott velem odalent az valami más volt. Olyan, amit eddig nem tapasztaltam és a kezem édes kevés volt ahhoz, hogy visszaadja azt az érzést.

Fel-le mozgatta a fejét, végig próbálva a szemkontaktust tartani, ami nekem nehezemre esett, mert ilyen körülmények között lehetetlenség volt nyitva tartani a szemeim... Mikor a hajába markoltam ezzel összekócolva, elégedettnek hangzott a morgása, viszont amikor előrébb billentettem csípőmet és a fejét is próbáltam lejjebb nyomni, foggal karcolta végig az érzékeny bőrfelületet, majd minden kényeztetésemmel kapcsolatos tevékenységgel felhagyott.

Kezdőként, ahogy próbáltam visszaadni neki ugyanazt az élvezetet, amit kaptam, szerencsétlenkedtem. Mindenbe bele kötött, hogy nem úgy kéne. Nem is igazán kötözködött, inkább irányított, hogy minden úgy alakuljon, ahogy ő akarja. Mindenről pontos leírást adott, és ha nem felelt meg neki, megharapott. A nyakamnál már ki lehetett volna önteni Hakyeon fogsorát, de a vicc az egészben hogy bár fájt, gerjesztően hatott. Álltam, mint a cövek, ha nem durvábban.

Egyik utasítás követte a másikat. "Használd az ujjad. Körözz ott! Masszírozd!" Parancsolgatott és bár én voltam az idősebb, tapasztalat hiányában engedelmeskedtem.

Az érzés, mikor a szájában merültem el, semmi sem volt ahhoz képest, amit az általa 'létfontosságú tágítás'-nak nevezett dolog után következett. Ahogy lassan, kisebb-nagyobb félbeszakításokkal haladtam benne mélyebbre, ahogy elmerültem abban a törékeny testben, ahogy a felsőtesteink összesimultak… mind számomra új, de fantasztikus érzések voltak.

Ő diktálta a tempót. Nyögésekbe fulladva hajtogatta, hogy "be-ki", majd amikor a helyzet már tényleg komikussá vált, az aktus közepén felszakadt belőle a nevetés, így félbe maradt a menet, hogy le tudjon nyugodni.

Amikor a hisztérikusba torkollott nevetése alább hagyott, fordított a helyzeten. Lassan kezdett el újra mozogni folyamatosan gyorsítva. Amikor túl mélyre mentem benne, egy sokkal hangosabb nyikorgás, magas ”C” hangba torkollott nyögés hagyta el a száját. Kötözködésből én is mondogattam neki az ütemet, mire egy piros tenyérlenyomat volt a jutalmam. Rácsapott a mellizmomra, és pirosló tenyér folt díszelgett után.

A vége felé az egész folyamatosan gyorsító ritmust felbolygatta. Egyszer úgy csinálta, mint akit üldöznek, émelyítő csípőmozgással, másszor meg, mint aki lemerül, de a csípőmozgás továbbra is megigéző volt. A kezem soha nem nyújtott ilyen kellemes érzéseket, sosem tudtam tovább húzni tíz percnél, de ott abban a pillanatban az idő mintha megállt volna. Hipnotizáló egy mozgás az biztos.

És az a férfiasság, mihez menetközben senki sem nyúlt, mégis kiabált róla, hogy pillanatokra van a megkönnyebbüléstől... muszáj volt megérintenem. Kicsit rászorítottam a kezem, és úgy mozgattam, ahogy Hakyeon csípője ringott. Azok a hangok, amik visszaverődtek a szoba falairól részegítőek voltak. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy minden a helyén van.

Nem tudom, hogy pontosan mikor kezdődött, hogyan és mi volt a kiváltó ok. Az egész egyszerűen csak megtörtént. És így lett minden tökéletesen megfelelő a számomra.

Neki köszönhetően.

Pár érdekesség, mert úgy érzem valakinek erről is muszáj beszélnem… :D

·         Ennek a rövid sztorinak az eredeti címe Tic Toc lett volna, mert nagyon rákattantam Jin Doggae és J.Fla közös számára. A dal dalszövege ihlette.

·         Nem tudom mennyire érezhető, de menet közben változtattam a történeten.

·         Először nem akartam, hogy legyen köztük bármilyen komoly kapcsolat…

·         Eredetileg Hakyeon lett volna halálos beteg, és azért akartam az idő múlását és megállításának vágyát kifejezni.

·         Seo Ingukot Hakyeon már régebb óta figyelte (a fejemben :3) és tudott a srác anyukájának elvesztéséről, ezért mert hozzá közeledni. Eredetileg csak meg akarta érteni, miért olyan távolságtartó…

·         A három hét elkerülős időszakban N meleg pornót nézett, hogy tudja egyáltalán, mire akar vállalkozni, mert számra is új volt a saját neméhez való vonzódás. – erről tippem nincs, hogy illeszthettem volna bele a sztoriba tökéletesen. (tudom, nincs tökéletes)

·         N és Inguk között Hakyeon megverésének története egyszer túl sok alkoholos ital elfogyasztása közben hangzott el. Valami hasonló beszélgetést képzeltem el:

-          De ha kiraboltak, a telefonod hogyhogy nálad maradt?

-          Ugyanaz volt a reakciójuk, mint neked… Körberöhögtek, mert manapság senkinek nem kell nyomógombos telefon.

(anyumnak is olyan van, és imádom azt a „kőkorszaki” snake-es játékot. :P)

·         Sungjae (BTOB) beleírásán is gondolkoztam...

Azt hiszem, ennyi lenne. ><” Köszönöm, hogy olvastad. ^^