Üzemi balesetek 2. Fejezet

Jött, megcsókolt, vigyorogva elsétált. „Ha gyors vagyok, akkor lassítok.” Persze… Mindenhol ott volt. MINDENHOL! És bármi történt, jött és addig zaklatott, míg nem válaszoltam. Minden rezdülésemet figyelte. Szerintem még pislogni se pislogott.

                Ha csúnyán néztek rám az itt dolgozók, leüvöltötte a fejüket. Ha feladatot akartak adni, megint üvöltözött velük. A gyakorlatom első napja volt eddig az egyetlen nap, ahol csinálhattam is azt, amiért ide jöttem, bár akkor is korlátozva.

                Gyakorlatom második hetén egy másik szakács volt, szintén fiatal nő. Minden héten más a főszakács. Ő szerencsére nem értesült Taeyang kirohanásairól, és mivel ma is késett a srác, lelkesen mentem jelentkezni a feladatomért.

- Jó reggelt! – köszöntöttem illően. – Min Yoongi vagyok, szakács tanuló. Mit csináljak?

- Nos, a panírt. Aztán hozz lisztet, és készítsd ide a párizsi szeletnek való húst – akcentusa volt, szóval biztos nem Koreában nőtt fel.

Köszönni nem köszönt, és a nevét sem tudom. És ismét itt a konyha hierarchiája és a lekezelő szem párak. Kicsit feszélyezve éreztem magam, de az életben mindennek megvan a rendje. És még is csak jobb kitapasztalni a dolgokat, mint sem a levegőtől is védve lenni.

A panír elkészülése után mentem a lisztért. Megmásztam az ingatag létrát, ledobtam a lisztet, de most nem inogott meg annyira. Épségben lekerültem, a létrát visszatámasztottam a fal mellé a helyére. Felkaptam a lisztet, szemem a csomagon tartva, nehogy elejtsem. Amikor felnéztem, a megdöbbenéstől a falig hátráltam

- Rosszban sántikálsz – biggyesztette le az ajkait Taeyang.

- Nem, csak dolgozom.

- És ki engedte meg? Csak öt percet kések, de Te máris megerőlteted magad – csóválta a fejét.

- Szakács akarok lenni. Ahhoz dolgoznom kell. És az, hogy levegőt venni se engedsz, kezd az agyamra menni – vágtam fejéhez bunkón miközben elsétálva mellette vállal neki mentem.

- Ha nem kapsz levegőt, tudlak szájon át lélegeztetni! – kiáltott utánam. Hevesen fordultam hátra, mert ez így már tényleg sok volt.

- Hagyjál már békén! – ordítottam rá. Felment bennem a pumpa. Igaz, élveztem, mikor megcsókolt, sőt, vissza is csókoltam, mert tényleg jól esett, és egyre jobban éreztem jól magam mellette, de a friss levegőtől megfosztva nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy szükségem van egy kis térre.

- Jó – vágta rá durcásan. Az iroda mellett elrohanva kiáltott az anyukájának egy „Leléptem!”-et és elviharzott az étterem területéről.

Nem így kellett volna fogalmaznom.

Bevittem a lisztet és ledobtam a munkaasztalra, ami hangos nyekkenéssel jelezte nemtetszését, de nem szakadt be – szerencsére. Hátramentem, egy a pirosnál kisebb, de azért elég méretes tálba mertem a panírból és odavittem a tűzhelyek végében lévő, odacsavarozott gyúródeszkával lefedett grillezőhöz. Egy kis tálba öntöttem egy csomag lisztet abból, amit az előbb hoztam be és a panír mellé raktam. Elővettem a tűzhely aljában lévő szekrényből a hatalmas serpenyőt, beleöntöttem a valaki által idekészített öt literes olaj egyharmadát, feljebb vettem a gyújtást és elfutottam a húselőkészítőbe a legfontosabb hozzávalóért – a pulykamell filéért.

                A tálcán lévő megklopfolt húskupacokból egyet beledobtam a lisztbe, megforgattam benne, tovább dobtam a panírba, majd mikor úgy véltem több nem férne a masszába úgy, hogy át tudjam forgatni, alaposan belemártottam, a tál szélén lehúztam végéről a felesleget és a zsiradékba helyeztem. Sistergéssel jelezte, hogy a hús sülő félben van. Ezt eljátszottam még tíz-tizenegy hússal – mert ennyi fér bele a serpenyőbe – összeszedtem négy-öt tepsit és ráraktam a magam mellé készített székre. Amikor a hús egyik fele megsült, akkor átfordítottam húscsipesszel – mert a húsvillával a mai napig nem boldogulok. A mindkét oldalon megpirult húsokat egy szinten végig raktam a tepsiben, odébb helyzetem és bedobtam még egy adagot.

                Néha túl nagy lendülettel tettem be a húst, vagy túl nagy helyet hagytam ki a két hús között, így a forró olaj rám csöppent. Ilyenkor hátra ugrottam, kezemet visszahúztam. Már vártam, hogy megjelenjen a személyes elsősegély nyújtóm, de nem jött. Kiment a fejemből, hogy leüvöltöttem a fejét és elment.

                Ilyet hogy felejthet el az ember?!

Amikor realizálódott bennem, hogy tényleg elment, és végeztem a párizsi szeletek készítésével, hívtam Taeyangot.

                Nem vette fel.

Még ötször próbálkoztam, akkor sem vette fel, de ki se nyomta. Küldtem SMS-t is. Arra sem reagált, így lehangolva álltam sorba a következő feladatomért, ami a mosogatás volt.
                A fekete mosogató és környéke tele volt a húsz literes fazéktól kezdve az ötven literesen át, minden kisebb tárggyal.

                Kilenc órakor álltam neki a mosogatásnak, fél tizenegykor még mindig nem végeztem, de már a frituval és tartalmával is kellett foglalkoznom. A fritut tizenöt literes olaj forrósítónak nevezném, mert tippem nincs miért pont fritu a neve. Jó, itt a konyhán kettő volt belőle, de az otthoni kis kiszerelésből csak egy van, de annak is fritu a neve… Egyik mirelit hasáb követte a másikat. Ha az McDonald's-ba csak sültkrumplizni járnának az emberek, lehúzhatnák a rolót, mert itt többet kapnak kevesebb pénzért…

                Háromnegyed tizenegykor még mindig mosogattam, bár már csak három nagy fazék volt hátra. Az ételszállításra szánt ételek már úton voltak a megrendelőjükhöz, így Munhee – a mindenes – elküldött a fehérbe mosogatni, ami nem tudom mitől de fullosan volt.

                Persze, majdnem végzek, de igen, haszna vehetetlen vagyok, szóval te bejezed… Nem csinálsz semmit, de majd te befejezed… Az ilyenen mindig felhúztam magam: már majdnem kész, de elküldenek egy teljesen elkezdetlen feladatot csinálni, ami az övék lenne, de nem csinálják. Úgy van, szopjon az új fiú!

                Este hétkor fáradtan zuhantam az ágyba. Fürdeni se volt erőm, a hátam majd beszakadt, de a telefonom fél órás bámulása meg sem kottyant. Tizenhét nem fogadott hívás értesítő öt SMS-sel… Áh nem, picit sem volt bűntudatom a reggel elhangzottakért. Bocsánatot akartam kérni. Nem azért, amit ki akartam fejezni, hanem azért, ahogy kifejeztem… De semmire nem reagált.

                Idegesen túrtam bele hajamba és kócoltam össze. Megint elrontottam!

Hulla jó buli

A hét elején furán viselkedő fiú tűnt fel az iskola folyosóin. Papírokat fogott a kezében, amik fontosak, hogy beiratkozhasson az iskolába. Végzős évben nem jó ötlet iskolát váltani, vagy magántanulóból bekerülni a már összeszokott közösségbe, pláne nem október végén, ám a fiú megtette.

Mindenki zakkantnak nézte, mert folyamatosan körbejártatta a fejét, mindentől félt. Egyetlen lány állt szóba vele, de az elején ő se önszántából.

- Téged is meghívtak a Halloween bulira? – érdeklődött unottan a lány.

- Igen. – suttogta a fiú ránézve a mellette ülőre.

- Melyik állat volt az?! – hajolt előrébb a mögöttük lévő padban ülő lány.

- Yejin, még az első napon. – fordult hátra a fiú.

- Juhyun, akkor most állat vagyok? – biggyesztette le ajkait Yejin. – Nézz rá! Eric helyes, de szerencsétlen. És ha eljön tökéletes lesz a kép. De komolyan én hívtalak meg? – csak egy bólintás volt a válasz.

- Túl jó szíved van, drágám. – ült vissza Juhyun.

Megszólalt a szünetet jelző csengő, ami ennek az osztálynak a nap végét jelentette. A lányok gyorsan összepakolták a cuccaik, táskáikat felkapták és rohanva hagyták el a termet elsőkként.

- Eric, fekete farmer és fekete póló legyen rajtad az este! – kiáltott vissza Yejin az ajtóból.

                A fiú lassan összepakolt és komótos léptekkel hagyta el a termet.

A folyosón az iskola kosárlabda csapata szórakozott, passzolgatták a labdát. A csapat kapitánya nem figyelt a mögötte lévőre, így maga alá terítette, ahogy elkapta a labdát. Eric az esés hatására a szekrényeknek esett és beverte fejét.

- Basszus Eric, jól vagy? – guggolt gyorsan mellé a kapitány és megpaskolta a még földön lévő arcát, mert csukva voltak szemei.

- Henry, ezt szépen megcsináltad! – szólt oda az egyik kosaras.

- Kevin, friss húsként nem gondolod, hogy nagy a szád? – nézett rá szúrósan Henry.

- A történelem ismétli magát. – suttogva ismételte Eric a mondatot. Henry a hóna alá nyúlva felhúzta a földről, a szekrénysornak támasztotta és újból megpaskolta a még mindig összeszorított szemekkel álló fiút.

- Eric, jól vagy? Hogy érted, hogy a történelem ismétli magát? – érdeklődött kedvesen Henry.

- A-a szem-szemüvegem? - dadogta a fiú, miközben a földre nézett. Henry követte a tekintetét és gyorsan leemelte lábát a keresett tárgy száráról, majd lehajolt és felvette azt.

- Basszus. Ugye látsz nélküle?

- Messzire nem.

- Jössz a bulira este? – csak egy bólintás volt a válasz. – Addigra helyrehozatom anyámmal és este megkapod. Van hozzá tokod?

Eric előkereste a szemüvegének biztonságot nyújtó tokot és átnyújtotta Henrynek.

- Akkor este hozom. Srácok, lépjünk!

                Eric hazaérve lezuhanyozott, hajat mosott és szárított. Felvette a Yejin által előírt ruhadarabokat, plusz két kötött pulóvert, majd meggondolta magát és levette őket. Ezzel töltötte ki idejét az indulásig. A végső összeállításban nem szerepelt egy pulcsi sem, csak egy kabát a póló fölött.

                A buli helyszíne az egyik gazdag örökös srác házában volt. Mindent beleadtak, hogy a ház kívül belül egy kísértetházra emlékeztessen. A bejárati ajtó mellett Eric lerakta a kabátját és úgy indult Yejin keresésére.

                A lány fekete nyuszi fülekkel táncolt a parkett közepén, de amint meglátta Ericet kitolakodott onnan, majd karon ragadva a fiút elrángatta a mosdóba, útközben felkapva a táskáját.

- Azt hittem nem jössz. – mosolygott rá a lány. Eric csak rándított egyet vállain. – Ez jelmez bál, de gondolom nem vagy az a beöltözős típus, viszont én akarok veletek egy rémisztő képet szóval kisminkellek. Nem kell megijedni. – vágta rá rögtön, amit meglátta a fiú kétségbeesett arcát. - Szemelfolyós vámpír-zombi leszel a többiekkel együtt.

                A parti a tetőfokára állt. Este tízkor egy józan végzős, vagy kosárlabdás nem volt. Ez a buli csak nekik volt kihirdetve, szigorúan nézték a belépőket, nehogy keveredjenek kisebbekkel. A kosarasok voltak az egyetlen kivételek.

                Yejin összeszedte barátait és megkereste a fotóst. Mindenféle kép született, csak rémisztő nem. A kép készítés után együtt vonultak a táncparkettre, mutogatva tánctudásuk.

                A tömeg őrjöngött, egyik töményt követte a másik, de az alkohol mintha nem is fogyott volna. Ha az egyik üveg kiürült, varázsütésre már asztalon volt egy újabb üveg.

                Eric már nem tudta, hogy melyik világban van, így semmivel sem törődve tapadt a hozzá legközelebb lévő lány ajkaira, aki Juhyun volt. A lány hatalmas lendülettel adott pofont a fiúnak, majd megsértődve elviharzott.

                A fiú nem fogta fel a történteket, de szüksége volt levegőre így kiment a hátsó kertbe.

Az épületben Yejin és Henry épp Ericet keresték, amikor szembetalálkoztak az ajkait nagyon erősen dörzsölő Juhyunnal.

- Nem láttad Ericet? – kérdezte Yejin barátnőjétől.

- Az előbb smárolt le az a gyökér. Ha megtaláljátok, fojtsátok meg helyettem. – azzal elviharzott mellettük.

                Folytatták a fiú keresését. Épp a hátsókertbe mentek, amikor látták, hogy az erkélyen támaszkodók leverik az egyik faragott tököt. A tök Eric fejére esett, amitől a fiú eszméletlenül terült el a műfüvön.

- Úristen! – kiáltott fel Yejin. – Hívd a mentőket. – adta ki az instrukciókat Henrynek, miközben az eszméletlen fiú mellé rohant.

- Bent van a kabátomban. – azzal Henry berohant a házba.

- Eric, ébredj! – paskolgatta ijedten a fiú arcát a lány. – Gyerünk Eric!

Megnézte a fiú levegővételét és a pulzusát, de semmi. Tehetetlenül ült a fiú mellett, mert nem tudta, ilyenkor mi a teendő.

- Nem találom a mobilom. – futott vissza Henry. – De idehoztam a táskád.

A lány könnyeivel küszködve rohant barátja mellé és kétségbeesetten kezdett kutakodni a táskájában. Henry figyelte mit csinál.

Mikor megtalálta a telefont afelé kapta a fejét, amerre a testnek kellett volna feküdnie. A két barát összenézett, majd lassan odasétáltak, ahol Eric testének kellett volna lennie, de csak a tök törött darabkái voltak.

- Nézd! – mutatott Henry az egyik tökdarab felé. Leguggolt, odébb dobta a tök darabját és felvette az összehajtott lapokat a földről. – Ez mi?

- Nem tudom.  – törölgette szemeit Yejin. – Úgy néz ki, mint az évkönyv lapjai.

- De nem mostani. Nézd az évszámot!

- 1984. És?

- Nézd a képet!

- Ez a srác úgy néz ki, mint Eric. Még a neve is ugyanaz. – mutatott a lap egyik pontjára a lány.

- A történelem ismétli magát. – suttogta Henry.

- Mi van?

- Ezt hajtogatta ma…

A két barát még aznap este megegyeztek, hogy utána néznek az Eric Nam nevet viselő félénk fiúnak, aki egyszer csak fel, majd rejtélyes körülmények között eltűnt. Azóta kiderítették, hogy a fiú tíz évenként visszatér, de Halloween estéjén mindig egy a fejére zuhanó tárgy miatt életét veszti.

Ez már igény! (VinSeop (U-Kiss) ; OS; yaoi; 18+)

Huszadjára futottam neki a gazdaság elméletének alapjainak. Egyszerű fogalmak, amik nem maradnak meg a fejemben. Szobatársam és egyben osztálytársam még tanórán felfogta. Meg sem kell tanulnia, mert tudja anélkül is.

- Hyung! - fordultam az asztaltól az ágyon heverésző Kiseop felé teljesen kétségbeesett arccal.

- Mi az Kevin?

- Segítenél? - mutattam felé gazdaság füzetem. Felült az ágyán és megpaskolta maga mellett a helyet.

- Csüccs ide. - felálltam az asztaltól, és mint aki csatát vesztett vonszoltam magam mellé a füzetemmel a kezemben. - Mit nem értesz?

Végigmutattam az egész füzeten, belelapoztam és a betűkön is végighúztam a kezem.

- Az egészet. - biggyesztettem le ajkaim.

- Akkor nézzük... - sóhajtott. - Szükséglet... hiányérzet igény, amely anyagi javakra vagy szolgáltatásokra irányul. Például érzed, hogy enni akarsz, de nem tudod mit... Ez így csak szükséglet. Így érted?

- Szóval, ha csokit akarok enni, az szükséglet?

- Nem - nevetett fel. A mosolya engem is mosolygásra késztetett. - Az már másik fogalom. Szükséglet az, amikor nem tudod, mi kell, de akarod.

- Ahha.

- Érted?

- Azt hiszem.

- Jó… A végén majd előröl, megnézzük, hogy mire emlékszel. Szóval igény... Igény az, amikor konkrétan tudod, mi kell... Ez így meg van?

- Nem. - Kezét végighúzta ágyékomon. A levegő bennem rekedt. - Mi-mit csinálsz?

- Igény. Merevedésed van... Mi kell ahhoz, hogy ne legyen?

- Orgazmus. - nyögtem, mert keze merevedő férfiasságom simogatta.

- Ez egy igény, mert meg tudod fogalmazni, mi kell ahhoz, hogy ne legyen merevedésed - mosolygott rám miközben keze továbbra is simogatott.

- Í-így nem fogok tudni tanulni... - nyökögtem a sóhajtozások között.

- Kereslet... fizetőképes vásárlási szándék. Ha az igényed pénzzel jár, azaz képes vagy fizetni azért, hogy jelen esetben ne legyen merevedésed, akkor keresletről beszélünk. Ezt befolyásolja az ár, a kínálat, szükséglet, és a reklám.

Hogy képes ilyen nyugodtan simogatni és a gazdaságról beszélni egyszerre?!

- Reklám... ez a kereslet befolyásolása, ami az adott termék vagy szolgáltatás megismertetésével és az iránta való igények felkeltésére szolgál. Például, jól csókolok. Kipróbálnád?

Válaszomat meg sem várva tapadt ajkaimra, miközben kezével megmarkolt odalent. De amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen vált is el tőlem.

- Bocsi, kicsit elragadtattam magam – nevetett fel. Aha, én is. – Reklámmal szemben támasztott követelmények: legyen igaz, rövid és lényegre törő, és legyen célközönség. Elemezve az előző példámat… Jól csókolok. Igaz, elég röviden megfogalmazott és te voltál a célközönségem. Érted?

Bólintottam.

- Felkeltette az érdeklődésed? – Oh, ez nélkül is érdeklődtem irántad. Megint csak bólintottam, mire ismét ajkaimra tapadt.

Végülis mit nekem gazdaság tanulás?! Ez a program sokkal jobb.

Ahogy döntött el az ágyon, úgy húzta le rólam a pólómat. Amikor fejem a párnákhoz ért, lehúzta magáról is a pólóját.

- A reklámok három csoportba oszthatók. Most csak az érzékszervekre hatót magyarázom… - suttogta fülembe, majd végighúzta rajta fogait. – Érzékszervekre ható reklám, ami látható… Például egy kocka has. Ami hallható… - markolt meg ismét odalent, mire felnyögtem. – Ez a hang egy pornófilm reklámozásának tökéletesen megfelelne – csókolt nyakamba. – És az egyéb érzékszervekre ható.

                Egyik kezével kezemet hasfalához húzta, a másikkal szememet takarta. Éreztem ujjaim alatt kockáit.

- Az éttermek előtt sétálva az illatok is reklámnak felelnek meg.

                Mintha még akarna gazdaságot oktatni, miközben az én agyam azt sem tudom, hol van… Ennyit a tanulásról. Jelen állapotomban teljes mértékben hidegen hagy.

                Szabad kezemmel a mellkasán végigvezetve ujjaim karoltam át nyakát és húztam lejjebb egy csókra. Azt tudtam, hogy vonzódtam hozzá, az ő érzéseiről viszont nem tudtam, de egy biztos volt… Azok után, hogy ő kezdeményezett, nem menekül!

                Elkezdtem letolni alvós nadrágját, mire kezem után kapott.

- Hé Kev, lassíts!

- Még mit nem! – rántottam ki kezem úgy övéiből, hogy lerántsam a nadrágot is.

                Kuncogva csókolt nyakamba. Néha fogával karcolta, majd megszívta. Kezem férfiasságára vezettem, és komolyan megdöbbentem. Az övé keményebb volt! Megharapott kulcscsontomnál, mire – nem túlzok, ha azt mondom – hatalmasat nyögtem. Csípőmet megemelve dörgöltem magam hozzá.

- Kiseop, megtennéd a kedvemért, hogy az előjátéknál és a másik izgalmi állapotba hozásánál még ma tovább jutunk?

- Ez az egy szuszra ledarált korholásos könyörgés lohasztó. A szükségleteknek van egy kielégíthetőség szerinti csoportosítása, ami lehet kielégíthető… - megcsókoltam, mert az a száraz szöveg, amit próbált mondani, az tényleg lohasztó hatású volt.

- Akkor a kielégíthetőt választom – súgtam, majd újra ajkaira tapadtam.

                Egyik kezével átkarolva megemelte csípőmet, a másikkal lehúzta nadrágom. Mikor a bokáimat is kibújtatta a ruhadarabból, ahogy kúszott följebb, úgy csókolta végig hasam, mellkasom, nyakam, majd ajkaimnál elidőzött.

- Tágítás? – bólintottam.

                Belém vezette egyik ujját és mozgatni kezdte. Nem várt sokat és már a második ujját nyomta fel, mire fájdalmasan felnyögtem.

- Lazulj el! Gondolj szép dolgokra! – Könnyű azt mondani! – Naplemente, lepkeraj, palacsinta… - sorolt fel számára nyugtatóan ható dolgokat, miközben mozgatta bennem ujjait. Ahogy elkalandoztak a gondolatai egy kisfiús mosoly ült ki az arcára, ami elterelte figyelmem arról, hogy már három ujja munkálkodik bennem.

                Úgy tűnt kezd kifogyni a szép dolgokból, amikor belém csusszant.

- De a legkedvencebb dolog, amire gondolok, az a mindig mosolygó arcod – suttogta. Szám tátva maradt, mire felkuncogott. Továbbra is tátott szájjal bámultam, ő bennem volt, de nem mozdult. – Mi az? – ült ki megint az a kisfiús mosoly arcára.

Megráztam fejem és löktem egyet csípőmmel jelezve, hogy mozoghat. Lassan húzta ki, majd tolta vissza magát. Hátam minden egyes betolásnál elvált az ágy matracától. Kiseop egyik kezét csípőmön pihentette, a másikat felvezette nyakamhoz és közelebb húzva magához megcsókolt.

Folyamatosan gyorsított a tempóján annyira, hogy már időm sem volt visszadőlni a párnák közé. Szájába nyögtem. Nem igazán váltak el ajkaink egymástól. És ha el váltak, akkor is csak egy levegővételnyi időre.

Csípőmnél lévő kezét férfiasságomra vezette és csípője mozgásával megegyező gyorsaságban mozgatta rajtam. Éreztem, hogy a végét járom. Amikor elélveztem Kiseop kirántotta magát belőlem, olyan lendülettel húzódott hátra és élvezett a takaróra. Kezével még húzott rajtam párat, majd az éjjeliszekrényen lévő zsebkendős csomagolásból kivett párat és letörölgetett engem, meg a takaróját. A zsepiket hanyagul az ágy mellé dobta.

Kirángatta testem alól a takarót, majd átmászva fölötte befeküdt mellém. Addig fészkelődött és mozgatott kedve szerint, míg meztelen mellkasán nem pihegtem. Ekkor ránk húzta a takarót.

- Álmodj szépeket! – suttogta

                Energiám nem volt válaszolni. Csukott szemhéjam mögül távolian hallottam már csak hangját. Először aludtam el úgy, hogy nem aggódtam a másnapi dolgozat miatt, pedig csak négy fogalmat tudtam a harminchétből, de azokat nagyon jól.

Dance practice (JBxJr. (GOT7); Yaoi)

Amióta nem duettben űztük az ipart, nem igazán volt egymásra időnk. Nem csak a programáradatok miatt. A tagok problémáival is ő foglalkozott. Tőle kértek segítséget, de ha viszonzást várt, vagy csak rájuk szólt, nem hallgattak rá. Elengedték a fülük mellett. Tipikus elvetemült csürhe, akik a TV műsorokban a maguk módján, de emberibben viselkedtek, kicsit visszább fogták magukat.

                Már robotszerűen mozogtam. Nem figyelve lépéseimre vezettem végig mozdulatokat. Annyit gyakoroltuk már a lépéseket, hogy bekötözött szemmel is menne a koreográfia anélkül. hogy bárki ütközne a másikkal.

- Fél óra pihenő! – állította le a zenét a koreográfusunk.

                A csapat egy emberként rogyott a padlóra, és terült szét. Hajnali hat óta csak próbáltunk és próbáltunk. Ez volt a harmadik pihenőnk. Két és fél óra után ránk fért.

                Lihegve figyeltem a tükörben, ahogy Jaebum ülve, csukott szemekkel is a mozdulatokat próbálja. Hiába… Nem fog változni: maximalista marad, még ha hibátlanul is tudja a koreográfiákat.

                Yugyeom nem bírta a csendet, így miután életet lehelt pihenő végtagjaiba a géphez sétált és a hangfalakra kötve telefonját kezdte el játszani zenéit.

- Srácok! Én kajás vagyok! – nyüszített fel Bambam. – Megyek és kizabálom a menzát. Van, aki csatlakozik?

- Én! – állt fel mindenki szinte egyszerre.

                Jaebum még a táncnál járt, így a külvilág megszűnt számára. Én pedig ott maradtam, mert nem akartam egyedül hagyni. A táncterem kiürült, csak ketten maradtunk. Mellé kúsztam és egy lágy csókot hintettem ajkaira. Abba hagyta az ülve táncolást, szemeit lassan nyitotta ki.

- Ezt megismételhetnéd. – nyögte, mire újra ajkaira tapadtam.

                Mikor elváltunk egymástól a hangfalakból egy nagyon ismerős dallam kezdett el szólni.

- Szabad egy táncra? – kérdeztem viccelődve, miközben felálltam és felé nyújtottam kezem. A Rainism nagyon bennem maradt. Ez is olyan koreográfia, amit rengeteget gyakoroltunk, annak ellenére, hogy nem volt valami nehéz.

- Kettőre is. – nevetve állt fel kezembe kapaszkodva.

- Régi idők emlékére? – nevettem el magam tánc közben.

                Egy-két helyen módosítottunk a koreográfián, impro részeket csempészve bele, ahol közelebb kerültünk egymáshoz, vagy egymáshoz értünk. A szám végére közvetlen egymással szembe álltunk, arcaink pár centire voltak csak egymástól.

                Yugyeom nem tudom milyen listát tett be, de komolyan jó zenék. Amolyan színész karrieri nosztalgia, vagy nem is tudom. A Heartbreaker a Rainism befejezésünk után hihetetlenül ide illett, ha már Dream High koreográfiákat táncolunk. És itt komolyan csak a táncra gondolok, mert a szöveg nem passzolt a kettőnk kapcsolatához.

                Jaebum felvette a sorozatbeli karakterét. Krumpolt, játszotta az egoistát, miközben folyamatosan a tükör felé lökdösött. Amikor hátam teljesen a tükörhöz ért - megmarkolva mellkasomnál a pólót – csípőjétől indítva egy hullámot dörgölőzött hozzám. A hullám befejezése egy szenvedélyes csók volt, miközben teljesen hozzám simult.

                Már nem mellkasomnál gyűrte a pólót. Alfeleink összeértek, kezeit pólóm alá vezetve simogatta oldalaim, tovább falva ajkaim. Egyik kezével végigsimított derekamon, majd kezeit nadrágomba vezetve markolt hátsó felembe. Belenyögtem csókunkba. Átfordítottam, és én préseltem csípőmmel a tükörhöz. Kezeimmel mellette támaszkodtam meg. Kezeit kihúzta nadrágomból és úgy markolászta hátsóm, mire újra és újra belenyögtem szájába.

                Puffanást hallottunk, így egymástól elválva fordultunk a hang irányába.

- Bocs a zavarásért. – szólalt meg először Yugyeom szemeit takaró Mark, ami feltűnően nem tetszett a fiatalabbnak. Jackson Bambam szemeit takarta el, akit nem zavart, hogy nem lát. Youngjae tátott szájjal bámult ránk. Kicsit távolabb léptünk a tükörtől és egymástól.

- Srácok, értem én, hogy dúlnak a hormonok – szólalt meg Jackson – de kicsik is vannak itt. – bökött fejjel a két eltakart szemű tag felé. – Ha dugni akartok, miért nem mondjátok, hogy szeretnétek kettesben lenni, és jól érezni egymást?

- Hogy én hányszor próbálkoztam… - csóválta fejét Jaebum lemondóan.

- Hyung, nem akarsz inkább Jinyounggal osztozni a szobán? – kérdezte Youngjae.

- Na, megjöttem! – jelent meg koreográfusunk, aki az ajtóban megtorpant a földön szétterülő ételdarabok miatt. – Ez…?! Takarítsátok föl!

- Miért mi? Mire vannak a takarítók? – háborodott fel Jackson.

- Csak csináljátok. – jelent meg menedzserünk is.

                Mark kiviharzott a teremből és takarító felszereléssel tért vissza. Mi figyeltük, ahogy felsöpörte, felmosta, majd kidobta a földdel közeli viszonyba került ételdarabkákat. Amolyan tipikus munkamegosztás volt ez nálunk: egy csinálja, a többi nézi. A takarító eszközöket az egyik sarokba rakta, mondván később visszaviszi.

- Akkor folytassuk. – indult meg a terem eleje fele tánctanárunk.

- Álló fasszal nehéz lesz. – suttogta nekünk Jackson, miközben elhaladt mögöttünk.

                Nevetve álltunk a helyünkre.

- Melyik tapogatta végig a tükröt?! – kapott idegbajt tanárunk. Jaebummel egymásra néztünk.

- Én voltam. – szólalt meg Jackson. – Csak szórakoztam, szóval neki mentem a tükörnek. – és megmutatta, mit nem csinált. Kezeit és jobb lábát felemelve nyomódott a tükörnek. – Látja? Pont így.

                Mindenkiből kitört a nevetés.

- Így nem lehet dolgozni. Mára ennyi. – haját tépve hagyta el a termet, de mielőtt kiért volna, még kiabált – A tükröt is takarítsátok le!

- Na, ezt passzolom. – szólalt meg Mark.

- Én is! – kiáltotta a két legfiatalabb egyszerre.

- Srácok, srácok… Hé! Még jó, hogy a két jó madár takarít. – jelentette ki Jackson.

- Mi? Nem! – vágtuk rá egyszerre.

- Persze, hogy ti. Ti csináltátok… Meg van egy ajánlatom: ha megcsináljátok, elintézek nektek egy csapat mentes szabadnapot, hogy jól érezzétek egymást.

- Meggyőztél! – vágtam rá.

- A holnapi nap a tiétek.

- Hogy-hogy? – kerekedtek ki Jaebum szemei.

- Úgy drága leaderem, – karolta át Jackson – hogy panaszkodtál, már mennyire fáradt a csapat, és legalább egy szabadnapot kapjunk a Japán debüt előtt, hogy rábólintottak a fejesek. Kajálás közben drága menedzserünk megsúgta, így hoztunk nektek is, hogy miután kiborítottuk a koreográfust, közösen elfogyasztva azokat a finomságokat, amik miattatok a földön kötöttek ki, közösen lelépve, kiheverjük a nagy hajtást, a még nagyobb hajtás előtt. – vigyorgott rá. – De ti még takarítotok, szóval úszik a program. Aztán csak ügyesen. – kacsintott ránk és elhagyta a termet a csapat többi tagjával.

                Jaebum ismét a tükörnek nyomott, és hevesen kapott ajkaim után. A terem ajtaja kinyílt egy résnyire, majd Jackson dugta be a fejét.

- Tudtam, hogy nem juttok el a takarító szerekért, ezért idehoztam. – tette be a résen a papírkéztörlőt és az ablak tisztítót. – Zenét kapcsoljatok, hogy ne hallatszódjon ki, amit csináltok – azzal becsukta az ajtót. – Ja, és miután végigtaperoljátok megint, ne felejtsétek el csíkmentesre sikálni.

                Jaebum feldugta telefonját a hangfalakra. Amint ezzel meg volt, jött és préselt újból a tükörnek, aznap már sokadjára.

Állatmentő akció (BIGFLO; Yaoi)

- Yeonji, ne! – kiabált futva kutyája után Jungkyun egy szál alsógatyában. – Hozd vissza! - A nagy fehér kutya szájában a takaró csücske volt, a takarón pedig egy alsó nadrág. – Yeonji, állj már meg! – rimánkodott a barna hajú, de kutyája csak azért sem állt meg.

- Te, Jaewook. Nem kéne segíteni neki? – érdeklődött Yuseong párjától.

- Áh, dehogy. Hadd rohangáljon.

A nappaliban ültünk. Jaewook és Yuseong a kanapét foglalták el, ahogy a Szöszi a Vörös ölében feküdt. Én könyvet olvastam volna a fotelben. Három napja próbálom elolvasni ezt az oldalt, de nem hagynak figyelni. Zajban nem tudok koncentrálni.

- Néha olyan gonosz vagy. – ült fel párja öléből Yuseong, hogy vezetőnk segítségére siessen.

Megállt a kutya előtt terpeszben és széttárta karjait. Yeonji elengedte a takarót, ráugrott a kis Szöszire és elkezdte nyalogatni az arcát. Jungkyun kihasználva az alkalmat összeszedte az ágyneműjét és Hyuntae alsónadrágját.

- Kösz, Yuseong.

Yeonjinak feltűnt, hogy gazdája épp szökni készült így fordítottak a fogócska felállásán. Jungkyun utolsó pillanatban csukta be kutyája előtt a szobaajtót, aki kaparászva és nyüszítve akarta magát visszakönyörögni a szobán belülre.

- Tiszta nyál vagy. – nézett végig Jaewook barátján.

- Ne is mond. Dori, Tori, és Duri nem csinálnak ilyet. – jobb kezét végighúzta az arcán majd lerázta, mintha ennek a mozdulatnak köszönhetően megszabadult volna az arcán lévő nyáltól.

- Megcsókolnálak, de előbb mossuk le a pofidat. Nem akarom megkóstolni Yeonji nyálát.

- Hogy te milyen érzéketlen tudsz lenni. – hitetlenkedett Yuseong a fejét csóválva.

- Bocsánat. – biggyesztette le ajkait Jaewook. – De akkor is mossuk le. – kézen ragadta és maga után húzta a konyhába.

A nappaliból rálátás van a konyhára, így láttam, hogy a sütőn lévő konyharuhát a csap alatt bevizezi, majd finomkodva letörli Yuseong arcát. Abba maradt az arc törlés. Egy ideig csak bámulták egymást, aztán Szöszi hirtelen a Vörös ajakaira tapadt.

Felháborodva csaptam össze a könyvet a kezemben, miközben felpattantam a fotelból.

- Ya! Kövessétek Jungkyunék példáját és menjetek szobára!

Felpaprikázva a szobámba vágtattam. Ledőltem az ágyamra, a könyvet az ágy melletti éjjeliszekrényre dobtam és lehunyva szemeim igyekeztem elaludni, kihasználva a szabad napot.

Arra ébredtem, hogy valamelyik rám veti magát, aminek köszönhetően egy hatalmas, fájdalommal teli nyögéssel ültem fel, majd dőltem vissza a párnák közé.

- Te állat! – nyögtem a még mindig rajtam fetrengőre.

- Hyung! – csillantak fel Hyuntae szemei. – Ébren vagy?

- Nem!

- És mikor leszel ébren?

- Soha.

- Hyung! – kezdett el ugrálni rajtam.

- Öt perc. Jó?! Adj öt percet! – nyögtem megint, miközben próbáltam lelökni magamról.

Kivonult a szobából én meg átfordultam és folytattam korábbi tevékenykedésem – az alvást.

Ezt egészen addig folytattam, míg csapatunk legfiatalabb tagja rám nem vetette magát megint.

- Ya! Kínozz mást! – kiáltottam rá.

- De csak te vagy itthon. – biggyesztette le ajkait.

- A többiek hol vannak?

- Jungkyun bement a kiadóba, mert ott hagyott valamit. Yuseong és Jaewook pedig bevásárolnak, mert üres a hűtő. Amúgy ideje lenne felkelned. Délután öt múlt és ebédelni, sem ebédeltél már velünk.

- A többiek mikor mentek el?

- Úgy egy órája, szóval nemsokára itthon lesznek. – kattant a zár. – Na, végszóra. – korgott a hasa így kisétált a szobából.

Ledobtam magamról az átizzadt felsőmet, a szekrényből kihalásztam egy tisztát és a konyhába menet belebújtam. Egy hiszti roham közepébe csöppentem.

- De nem akarok egy macskát a lakásba! – kiabált Yuseong.

- Én meg hörcsögöket. – szólt közbe Hyuntae.

- De ez egy kóbor macska! Az utcán szedte össze! – mutogatott hevesen Jaewookra.

- Még egy ok, hogy maradjon. – szólalt meg a Vörös nyugodtan.

Értetlen fejjel figyeltem a történteket, Jungkyun meg erősen gondolkodott valamin.

- Te vagy a vezető Jungkyun. – nézett rá hevesen és esdeklőn Yuseong. – Mondd neki, hogy tegye ki a szűrét.

Jungkyunnak fel sem tűnt, hogy hozzá szóltak, annyira gondolkozott.

- Meg fogja enni a hörcsögeimet! – toporzékolt Szöszi.

- Még egy ok, hogy maradjon a kis szőrpamacs. – nevetett fel Hyuntae. – Tényleg, neve van már?

- Arra gondoltam, hogy lehetne Royangie. – felelte Jaewook és ahogy a fiatalabb fele fordult megláttam a kezében tartott foltos fehér cicust.

- Byunghwa! – kapta felém a tekintetét Jungkyun. – Hyuntae utálja a hörcsögöket, mi meg mind a saját kedvencünk pártját fogjuk. Berry a szüleidnél van így tied a döntés. Rajtad múlik, hogy bővül e a csapat, vagy sem.

Én döntsek? ÉN?!

- Hyung! – nézett rám a három fiatalabb kérlelő tekintettel.

- Ha figyelembe vesszük, hogy van egy Yeonjink, három hörcsögünk, meg egy Hyuntaenk… Az a macska már nem oszt, nem szoroz. – rándítottam meg a vállam.

- Ya! Ne fikázzuk a kisebbet. – kulcsolta össze a mellkasa előtt a kezét a maknaenk.

- A cicus marad. – jelentette ki Jungkyun.

- Hyung, megfoghatom a cicát? – érdeklődött a már fekete hajjal parádézó bohócunk.

- Persze, de csak óvatosan. – nyújtotta át az újdonsült kis kedvencét Jaewook.

Tudtam, hogy ez lesz.

A macsek megkarmolta Hyuntaet, aki ennek köszönhetően elejtette az állatot. Yeonji utána iramodott a csapat pedig a kutya után.

- Yeonji, ne! – kiabálta egyszerre Jaewook és Hyuntae.

- Nem bántjuk a megoldást a hörcsög problémára! – kiabált tovább legfiatalabb.

Yuseong futás közben tarkón vágta, majd mikor rájött, hogy neki nem érdeke megmenteni a macskát megállt. Jungkyun fütyült egy hangosat hirtelenjében, mire ijedtemben orra buktam, Yeonji felé kapta a fejét így Hyuntae a nyakörvénél lefogta, Jaewook átugrotta a kutyát, bukfencezett egyet és felkapta a szőrgombócot.

- Megvagy! – simogatta nyugtatóan a rémült cicát miközben gügyögött neki.

- Yeonji! Nem bántjuk a barátomat! – korholta Hyuntae a kutyát.

Feltápászkodtam a földről, vissza ballagtam a konyhába. Összedobtam két szendvicset, és a szobámban ülve elfogyasztottam. Csak egy fürdés erejéig dugtam ki az orrom a szobából. Vissza fele menet benéztem a nappaliba, ahol a két legfiatalabb próbálta Yeonjit tanítani arra, hogy nem bántjuk Royangiet.

Reggel korán keltünk. Este megint fellépés van így muszáj egy kicsit gyakorolni. Összepakoltam az edzős cuccom, felvettem a rongyokat, amikre a stylistok rábólintottak és kivonultam elintézni a reggeli tevékenységeim. Épp fogat mostam, amikor hallottam Jaewook ijedt kiabálását:

- Hova viszed? – fogkefével a számban vonultam ki és láttam, hogy Hyuntae a két mellső lábánál fogva viszi be Royangiet Yuseong és Jaewook szobájába.

Szöszi és Vörös eszeveszett tempóban, fénysebességgel száguldottak utánuk. Jaewook beesett a szobába, Yuseong picit tovább csúszott a zoknija miatt, de megkapaszkodott az ajtófélfában és berontott a szobájába.

Lassan én is odaértem és már csak azt láttam, hogy Hyuntae a földön ülve röhög, Jaewook Royangiet, Yuseong pedig Durit, Torit, vagy Dorit szorongatja.

- Itt meg mi történt? – hallottam az ismerős hangot magam mögül.

- Ez az állat – mutogatott hevesen a földön röhögőre Szöszi. – Bedobta Royangiet Torihoz.

- De félre löktem és még időben kikaptam Bébi. Ne aggódj.

- Ez az állat akkor sem maradhatna itt. Mi lesz, ha megint meg akarja etetni a macskát valamelyik hörcsögömmel?!

- Bébi – lépett közelebb Jaewook, hogy lenyugtassa az idegileg nagyon kibukott Szöszit.

- Ne Bébizz itt nekem, és ne gyere a közelembe, amíg a kezedben van az a dög!

- Jó. – hajtotta le fejét bánatosan Jaewook, miközben a cicussal a kezében kezdett el kivonulni a szobából.

Yeonji mellé érve a kutya megindult maga után rántva Jungkyunt, aki csak annyit mondott „Yeonji macsek!” és a kuyta habozni kezdett gazdája és a cica között mozgatva tekintetét ide-oda. Végül ülve maradt.

- Ügyes vagy! – guggolt le mellé Jungkyun és kutya kekszet adott neki, miközben megsimogatta feje búbját. – Egy probléma kilőve. – mosolygott fel ránk.

- Ezt hogyan?! – hüledezett Hyuntae. – Nekem nem akarta megcsinálni.

- Este miután feladtátok Jaewookkal, próbálkoztunk egy picit. És a kekszet azt szereti, szóval minden adott volt. Első éles próba volt és még minden házi kedvenc él, szóval büszke vagyok a drágámra! – adott neki puszit. – Amúgy Yuseong! A terráriumokra veszünk fedelet így a cica nem fogja elérni a hörcsögöket. Hyuntaeről meg gondoskodom. Byunghwa, Royangie a te szobádban lesz, amíg nincs beszerezve minden és nem vagyunk itthon.

- Ácsi! Hogy akarod szabályozni Hyuntaet, amikor ő a domináns fél?! – akadt fent Szöszi.

- Nálatok Jaewook az, de ahogy neked is, úgy nekem is megvannak a módszereim. – kacsintott rá.

Visszamentem a fürdőbe befejezni a fogmosást, a cicust bezártuk kulcsra a szobába a kis tálkáival és így vonultunk el otthonról az aznapi programáradatra.

Az állat problémáink kezdtek megoldódni, de Hyuntae állat ébresztője ugyanúgy megmaradt.

Üzemi balesetek 1. Fejezet

Megjegyzések: slash; fiúxfiú; durva, obszcén szavak elhintve
Jenissi (Topp Dogg) x SUGA (BTS)

Suga – Yoongi szemszögéből írva

Kötelező nyári gyakorlat. Nem pihenhetsz nyáron se. Szakmát akarsz? Akkor év közben és még nyáron is meló van. Ha vendéglátós szakmát akarsz nincs olyan, hogy megszabott ideig dolgozol. Átlagosan nyolc órát. Itt hajnalban jössz és zárásig maradsz, még ha nem is szabadna.

                Vagyis tavaly így volt, csak azóta az étterem tulajt cserélt.

Százhatvan óra és csak most kezdődik. Nyáron nagy a tömeg. Az iskolai koszt helyett éttermin élnek, így a vendégek többsége iskolás, akiknek a szülei nem igen tudnak kaját adni a gyereknek így befizetik egy menüre, hogy „Egyél!”.

                Szakács szeretnék lenni. Mester séf. Az ország, sőt a világ legjobbja. Ha álmodnék, miért tenném kicsiben? Lépésről lépésre, mászom meg a csúcsot. És mint mindig, most is a béka segge alól kell felküzdeni magam. A gyakorlaton lévőket, de még az új szakácsokat is úgy kezelik a régebbi dolgozók, mint a mosogató rongyot. Semmibe veszik még a szimpla konyhai kisegítők is az olyanokat, akiknek meg van a szakma, és már tapasztalattal is rendelkeznek. Ez a konyha hierarchiája mindenhol.

                A pincében lévő öltözőből lassan battyogtam fel a lépcsőn a konyha üzembe. A fiatal főszakács nő nagyban kavargatott valamit. Készülő étel közelébe nem engednek. Mondván úgyis csak elrontanám. Szokásomhoz híven, szerényen odaálltam mellé és üdvözlés után jött a napi legalább kétszázszor elhangzó kérdésem:

- Mit csináljak?

- Nem tudom. Állj arrébb. – felkapta a hússal teli tepsit és elindult a helyiség végébe a sütőkhöz. – Kérdezd meg hátul. Nem is. Inkább csinálj panírt.

- Mennyi tojásból?

- Negyven.

- Mennyi liszt?

- Három kiló.

- Tej?

- Találd már fel magad! – ripakodott rám. – Három.

Visszamentem a pince le-feljáró ajtajához, a lépcső tetejéről elvettem a tojásokat és hátravittem a munkaasztalhoz, aminek egyik felét a konyha mindenese és MinRi, az egyik gyakorlatis csaj foglalta el a reggeli készítésével. Persze csak maguknak csinálnak, és ilyenkor érzem úgy, hogy jó döntés volt reggelizni, mielőtt eljövök otthonról.

Egyesével felcsapkodtam a tojást egy kis salátás tányérba, hogyha rossz, ki tudjam dobni azt az egyet és ne az egészet. Ha jó volt beraktam a panírnak szánt nagy piros tálba. Ezzel végezve hozzáöntöttem két tejet és összekevertem. A krémszínű cuccba egyesével öntöttem a lisztet, csak akkor adva hozzá a következőt, ha csomómentes az előző adaggal. Lemertem egy kisebb adagot egy öt literes vödörbe és elraktam a hűtőbe „Tartalék” felirattal ellátva.

A fekete mosogatóban – ami a korábbi helyemmel, a munkaasztallal van szembe – már most edény-hegyek voltak. Azokon átvergődve elkezdtem lemosni kezemről a már száradó félben lévő masszát. A drót dörzsit is igénybe vettem. Szemem sarkából láttam, hogy elzúg mellettem valaki egy „Megjöttem!” kiáltással, majd egy irritáló sikítás zavarja meg a rádióból szóló zene adta nyugodt hangulatot.

- Oppa! – MinRi felébredt. – Késtél.

- És elmentem! – zúgott el mellettem megint a srác, majd szépen lassan visszatolatott. – Helló. Te meg ki vagy?

- Yoongi. Szakács tanuló. – hajoltam meg, miközben kezem törölgettem egy konyharuhába.

- Ah, értelmes emberi lény! Jenissi vagyok. – mutatkozott be.

- Oppa, megint késtél. – jelent meg mellettünk MinRi.

- És?!

- Oppa, miért nem szeretsz?

- Még mindig itt tartasz?! – emelte fel a hangját.

- Igen. – kezdett el hisztizni a csaj.

- Emlékszel mit mondtam?

- De én azt nem hiszem el! – toporzékolni is elkezdett. Itt volt az a pillanat, amikor úgy éreztem ideje lelépni. Csak arra nem számítottam, hogy Jenissi fogja magát és száját az enyémre nyomja. Ez csak kicsit sokkolt volna. De basszus! A szívem valami hihetetlen idiótán kezdett el viselkedni. Össze-vissza kalimpált.

- Így már elhiszed?!

- Ez csak egy szájra puszi volt. Ilyet az idolok is csinálnak, még sincsenek együtt és nem melegek.

- Csak csókolj vissza! – suttogta, miközben újra ajkaimra hajolt. Ekkor éreztem először, hogy az agyam kikapcsol, és nem tudok gondolkodni. A szívem hevesebben vert és testem magától mozdulva húzta közelebb az alig pár perce megismert srácot.

- Ya! – kiáltott fel MinRi! – Oppa a végén még felfalod! – csapott a hátára az előttem állónak. – De akkor sem tudom elhinni. Yoongi oppa is meleg? – nézett rám.

- Bezony! Ő a barátom. Miatta nem vagy az esetem! – válaszolt helyettem Jenissi.

                Aha, szóval meleg lettem. Anyámék megölnek.

Sokk hatás alatt állva fordultam vissza a mosogatóhoz, ami akár fürdőkád is lehetne, mert akkora. Nem figyelve mit csinálok, úgy pakolgattam az edényeket, hogy be tudjam dugni a dugót. Miután ez megtörtént megnyitottam a csapot. Megszokásból nyúltam a folyó víz alá, ami hiba volt, mert csak a meleget nyitottam meg és a hirtelen jött égető érzés miatt leblokkoltam. Jenissi tépte ki a kezem a víz alól és nyomta a másik csap alá, amiből a hideg ömlött.

- Miért nem figyelsz, mit csinálsz? – korholt. – Figyu, komolyan mondtam, hogy meleg vagyok, és azt is komolyan gondoltam, hogy az esetem vagy. Viszont, ha téged zavar, csak szólj. És kösz, hogy megmentettél azzal, hogy visszacsókoltál. Egyrészt jól esett, más részt meg megszabadultam MinRitől. – kihúzta a kezem a víz alól és adott rá egy puszit. – Gyógy puszi. – mosolygott majd arcomra nyomott egy puszit és vigyorogva elsétált.

                Még sokkosabb állapotban fordultam vissza a mosatlanhoz, miközben a szívem idétlenségét próbáltam szabályozni. Amint kezem a vízbe ért ugrottam egy nagyot.

- Ja, igen. A hideg víz. Az valahogy megint ki maradt. – beszéltem magamban. Már skizofrén is vagyok?!

                A tálak és a merő eszközök már az öblögető részben voltak, mikor kaptam az utasítást, hogy aprítsak hagymát. elballagtam ismét a lépcsőig lehajoltam az odakészített hagymáért. Tálastól felkapva vittem megmosni azt a zöldséget, ami a legszívtelenebb embereket is meg tudja ríkatni. Kivéve, ha megmossuk, és nem hajolunk fölé, amikor daraboljuk. A hagymán kívül már víz is volt a tálba, úgy raktam a munkaasztalra közvetlen a csempe mellé. Összeszedtem egy deszkát meg egy kést és neki álltam megpucolni.

                Amint egy kész volt, félbe vágtam és úgy fordítottam, hogy a gyökeres része ne felém legyen. Elkezdtem hosszában összevágni, majd fordítottam rajta és a csíkokból kockát csináltam. Mikor egy hagyma kész volt szétterítettem és úgyis végigmentem rajta párszor a késsel. A sokadik hagymánál jártam, amikor rosszul fogtam a kést, így az megcsúszott és elvágtam az ujjam. Emeltem a számhoz, hogy bekapom, de amikor feleszméltem, már más szájában volt az ujjam.

                Kikerekedett szemekkel néztem Jenissire. Elakartam húzni a kezem, de szorosabban fogta le. Percekig így szemeztünk. A szívem megint idiótán kezdett viselkedni.

- Minden rendben? – érdeklődött aggódva.

- Ja, csak azt hiszem szívritmus zavarom van.

- Tudom, mit érzel. – nevetett fel. Nem, nem tudod! – Gyere, bekötöm.

Válaszom meg sem várva húzott maga után. Az irodában leültetett a beszélgető fél székébe, míg ő a főnöki székben foglalt helyet, úgy kutakodott a fiókokban.

- Na, meg van! – emelte fel az elsősegélydobozt. – Kérem a kezed.

- Miért vagy itt? – tört ki belőlem, magam sem tudom miért.

- Hogy ellássam a sebed? – nézett rám értetlenül.

- Nem úgy értem. Miért kellett bejönnöd dolgozni?

- Matt részegen mentem haza tegnap.

- És ez hogy függ össze?

- Anyám beszervezett. Választhattam. Vagy szobafogság és pénzelvonás, vagy bejövök mosogatni. Reggel még jobb ötletnek tűnt a szobafogság, de azóta változott a véleményem. – nevetett. – Na, ez is kész. – nézett rám, majd megint ajkaimra puszilt.

- Taeyang! – kiáltott a főnökasszony.

- Anya! – kiáltott vissza Taeyang. Aha, kis hamis. Becenevet ad meg ismerkedésnél…

- Már megint molesztálod a tanulókat! – akadt ki a nő. - Kérlek, ne perelj szexuális zaklatásért! – nézett rám esdeklőn.

- Nem értem miért perelnék…

- De munkahelyi zaklatás miatt tudnál. – hüledezett.

- Maga most rá akar beszélni a perre? – nevetve mentem el a főnök mellett.

- Nyugi anya, jó fej gyerek. – hallottam még Jenissi, azaz Taeyang hangját.

Visszaérve a tűzhelyek közé megcsúsztam a járólapon. Fejben már lepergett előttem az életem és készültem a becsapódásra, de az elmaradt. Kinyitottam szemeim és megpillantottam Taeyangot.

- Vigyázz, csúszik! – nevetett miközben egyenesbe állított. – Valaki kurva gyorsan mossa fel ezt az uszodát! – kiáltotta. Egyszerre három helyről jött vissza a kiáltás:

- Yoongi!

- Nem az új srác! MinRi! Csináld.

Nagyokat pislogva mentem vissza a mosogatóhoz. Épp csak odaálltam, amikor a lábamhoz nyomtak egy forró tepsit. Ez nem az én napom.

Taeyang meg is jelent.

- Figyelhetnél! – esett neki a mindenesnek. – Én is hozzád vágjak egy forró tepsit?!

- Yoongi! A raktárból hozzál ki tíz lisztet! – kiáltotta a főszakács.

- Oké! – kiáltottam vissza és otthagytam a szidó és szidott feleket.

                A raktáron elkezdtem végig futtatni a szemem. Nagyon kiakadtam, amikor megpillantottam a liszt helyét. Melyik retardált teszi a legfelső polcra?! Körülnéztem még egyszer. Az egy literes kis olajok a földön, viszont a kilós lisztek, amiket nem egyesével viszünk ki a polc tetején. Ráadásnak csak az instabil létrával megközelíthető. Még ma meghalok!

                Csak az első fokra léptem fel már dülöngött az egész. Megkapaszkodva a polcokban másztam meg az ötödik fokig. Nagy nehezen kihúztam a lisztet és lejjebb engedve kezem leejtettem a létra mellé a földre. A hirtelen súlyváltozástól lezúgtam a létráról egyenesen Taeyang karjaiba. Mi van?!

- Foglak. – nevetett. – Kifejezetten önveszélyes vagy. Ez tetszik. Vigyázhatok rád?

- Már elengedhetsz.

- Nem akarlak. Valójában te se. Szerinted miért van „szívritmus zavarod”?! Ugyan ezt érzem. Ha gyors vagyok, akkor lassítok, csak adj esélyt.

- Dolgoznom kéne. Tudod, nekem a szakmám függ ettől.

- Ez egy igen?

- Akárhogy nézem, arra a kérdésre nem válaszoltam. Kezdjük a haverkodással, Taeyang. Meg mondjuk az őszinteséggel. Elemezném a bemutatkozásod is, de…

Megcsókolt. A szívem megint meghülyült, az agyam aludni ment, így csak ketten voltunk a raktárban. Még mindig a karjai közt voltam.

- De nem fogod, mert nem hagylak beszélni. – ismét számra tapadt.